Földi pokol
Kártyavárként zuhant hajléka - vérezte,
fogai közt sercent - föld ízét érezte,
minden morgás, dörgés oly ijesztő, baljós,
csöpp kuckó rejteke a múlté már, sajnos
Suhogó árnyak minden éjjel
Jönnek a suttogó, erős széllel.
Azt mondják, ez a csodálatos élet,
Pedig itt szerintem mindenkit csak a gonoszság éltet.
A valóság erős tanmese:
stigmáktól vérző lélek,
valós, posztmodern pokol,
álarcok mögött a tények.
Kik emlékeznek
Arra, milyen volt ezer
Évvel ezelőtt
A világ, s milyen ma, mit
Éreznek mindezt látván.
Éjjel megszűnik a lét,
Színtelen a semmiség.
A hajnal éles fájdalommal fogad.
Dobban, fojt, szétrepeszt.
...Ha nem verik láncra a lelkedet.
Itt mindenki szabadnak született,
S játszanak mégis a létünkkel.
Ócskavas, színesfém telep, emberek a főnök körül,
ez egy modern betyár banda, pénzosztás lesz, azért örül.
Elindult, innen már vissza nem mehet
Tudta, hogy megfordulnia nem lehet
De megtorpan. Egy hosszú utat lát
Sokan várják már Őt. Odaát.
Sötét gyönyör a kárhozat útján terjed.
Förtelem, ahogy napjainkban emberek élnek!
Nyomor, mit lát szemem, bármerre tekintek,
Kérlek, nemesebb célt kell hogy érjetek!
Az ég dörög.
A kín röhög.
Merő sötétség a város.
A szél süvölt.
Az én üvölt.
Velem a semmi határos.
Pusztulj a Poklomban,
S énekeld holtadban:
"S mikor kellettem, hol voltam,
Egyedül rá nem gondoltam."...
Poéta vallomások: LXVI. Bűnös lélek a földi Pokolban
Itt rágódom e földi Pokolban
és nem találom a kiutat!
Hideg elfojtott félelem kerít hatalmába,
s már nem vágok a Sors szavába!