Füst
Mécsesek fénylenek
a lelkek néma mezején,
virágok illatát érezni az elmúlásban...
Készen kaptam, elfogadtam, gyűlöltem, nem tagadtam.
Elsodort a csalfa vágy, magányt ostromló délibáb?
Függőd lettem, de elkéstem, versenyre kelni kegyetlen.
Van az, amikor úgy szívből,
igazán... és van, amikor nem
vagyok több - csak egy lány
az utca túlsó oldalán, ahol a
falakról édes füst csorog, az
utolsó slukk a legjobb dolog -
mondd, minek is legyünk
boldogok? Kinek kell a folytatás...
villódzó fénycsóvaözön,
sugárban hányt öröm,
mind kint fekszenek a kövön,
kóros áhítattal bámulnak,
és a zenébe együtt részegednek bele,
velük tartok, kívánom, kapjanak el,
így belevetem magam a Dunába,
és semmit sem érzek...
Téren játszó szélben
visszaérkezett,
faggyá váló kékben
függ a tó felett.
Szél hátán szállong a kósza harangszó,
földszagot forgat a kertben az ásó,
a vén szilvafában a szú még perceg,
fészkében a parázs álmosan serceg.
...Bujdosnak emlékeim,
Valóságnak üstjében
Elforrnak reményeim.
Elmentek az évek, a déli vonattal,
emlékek száza, egy gondolattal,
felszállt mind, maradt, ami fontos,
az ég sem kék már többé, szürke foltos,
visszagondolok, de nem mindig a jóra,
ami elmúlt, megtörtént, ne gondold újra,
hibáim is voltak, miket sosem láttam,
paródiaként néztem az egész világra...