Gondolat
Nyomokat hagytál a homokban,
Szívembe zártalak titokban,
Követem álmaim,
Hozzád sodort a hullám,
Türkizen morajlik,
Titkokat súg nekem az óceán.
Ez erény a gondolkodónak,
kiben szárnyal sok-sok gondolat.
A déli napsütésben még nem látszik
a halál.
Írom a versemet...
Lám, milyen érdekes!
Benne az olvasó csak megnyugvást keres.
Mintha magok közül
csak úgy válogatna,
mintha rá az egész nem is igen hatna.
Azt gondolhatnák, hogy idebent minden tiszta,
nem látják a sarkokat, lapul ott por, mocsok.
Üvegpohár peremén megtörik a fény,
hideg külsejére szorítom a kezem.
Elterülök gondolataim hűs ölén,
agyalok, vajon hol járhat a végzetem?
Látod, Kedves, látod, hogy múlik el ma az év?
Régen volt, hogy érkeztél, már olyan nagyon rég.
Reggeli fény, s a múlt történésén veszek el,
nyílt ablakomnál gólya emléke kelepel.
Nem siet sehová álmos, őszi fényben,
csak hömpölyög lassan a gyönyörű Körös,
homályos tükröt tart, s a pompás enyészet
önmagát csodálja a vízfolyam fölött.
Szellemjáraton ült a vasfogú idő -
elmúló és jövő, korom-porát hintő,
délibáb a lázas tegnapok emléke,
borostyánon zöldell holnapok reménye
Bíborban ragyog az est palástja,
hegytetőn táncol a napsugár,
ma árnyékos portrét fest a tájra
a szunnyadást hozó csendfutár.
Új szót, gondolatot szül a képzeletem,
versekké dagadnak.
Talán én etetem?
Köpködi szavait, aranyköpéseit,
csillogó eszméit, nemes gondolatát,
vajúdik álmain - hallom nyögéseit,
verejték gyöngyözi arany-hajfonatát...
Azt mondja az élet szava,
hogy te vagy az élet magva,
ültess sok jó gondolatot,
várd, hogy gyökere kihajtson!