Gondolat
A hajnali napfény szokott helyemen talál,
szemem megnyugvást keresve pásztáz
ott, hol kidőlt fa rönkjére kuporodva
választ keresek megannyi gondolatomra.
Ne nézz, mintha értenéd,
önálló gondolat fejedben
még nem fogant.
Tekinteted parázs,
de ez nem elég.
Milyen csodaszép alkotás
ez a végtelen világ.
Hisszük, hogy végtelen,
de elhervad, mint a virág.
Keresem a csomós lisztben,
a romlott tej alján is lesem,
bár harcsa borzolja a hálót,
nem válik húrja, ere sem...
Valentin nap közeleg,
de az én szívem mégsem repes.
Egyedül vagyok a végtelenben,
mert eltávolodtál tőlem.
Elhagytál a fényben,
s sötétre váltott minden.
Hintázom. A világ porába
törlöm a lendülő lábamat.
Lázálom az idő folyása,
jelencseppekbe bújt áramlat.
Az idő. Mint folyó, sodródunk vele,
Élet. Vitorlát dagasztó, hűsítő szele.
Ha a múltban élsz
és a jövőtől félsz,
a jelent úgy véled,
szerencse, ha túléled...
Perzselő, forró nyárban
küldöm vágyaim sóhaját,
augusztusi csillaghulláskor
kérem szíved bocsánatát.
Sajnálom bármit is tennék szívem nehéz
Lakásomba bebújva csak hallgatom a sok pléhdobozt
Hogyan zenél
Vihar tépi a a fákat s odakint az égbolt dörög
Csak dörög
Fals dallamot játszik hozzá villogtat a villámszóró
Zenész
Feketén tartja kezében a várost a haragos égbolt...
Nyomokat hagytál a homokban,
Szívembe zártalak titokban,
Követem álmaim,
Hozzád sodort a hullám,
Türkizen morajlik,
Titkokat súg nekem az óceán.
Ez erény a gondolkodónak,
kiben szárnyal sok-sok gondolat.
A déli napsütésben még nem látszik
a halál.
Írom a versemet...
Lám, milyen érdekes!
Benne az olvasó csak megnyugvást keres.
Mintha magok közül
csak úgy válogatna,
mintha rá az egész nem is igen hatna.