Gondolat
Születik a gondolat, útjára is indul,
szavak formájában arcul csaphat vadul.
Azt gondolhatnák, hogy idebent minden tiszta,
nem látják a sarkokat, lapul ott por, mocsok.
Magamba szívom sötét szobám magányát,
s egy falatnyi napfény szűrődik
be a kulcslyukon át...
Ég a gyertya lángja éberen,
Pár kósza gondolat suhan át az éteren,
Te és én is egyek, de vajon igazán,
Hol tört ketté minden?
Üvegpohár peremén megtörik a fény,
hideg külsejére szorítom a kezem.
Elterülök gondolataim hűs ölén,
agyalok, vajon hol járhat a végzetem?
Kész a forma, az Úrnak már nincs dolga velem,
szarkofágba zárványult a semmim és a mindenem.
Oly régen gyötör jó pár gondolat
Oly régen gyötör jó pár gondolat,
Miként értelmezzem az emberi szavakat,
Szavak, amelyek mosolyt csalnak arcomra,
Éltetnek s késztetnek egy újabb álomra
Az egyik egy patak, a másik az erdő.
Az egyik a zápor, a másik egy ernyő.
Hullik az égből a víz a hajamra,
Elment a Hold, itt hagyott magamra.
Mért fogadod meg, hogy holnap más lesz minden,
Ha a múltad még mostoha?
A jövőt reméled, de a változást féled,
Jót szeretne a pesszimista?
Körbenézek, embereket látok.
Embereket, csak porcelánból.
Legszívesebben menekülnék,
De olyan, mintha álmodnék.
őrlő nyomorító bűntudat
de hirtelen minden elszáll
és csak az üresség marad
kába marcangtalan való
mire vágytam
kiköpve ajkaimon minden rozsdakardhalat
kik régóta szívkamrámba ragadva
várták mikor jön el a perc...
Látod, Kedves, látod, hogy múlik el ma az év?
Régen volt, hogy érkeztél, már olyan nagyon rég.
Reggeli fény, s a múlt történésén veszek el,
nyílt ablakomnál gólya emléke kelepel.
Mint egy délibáb a képzelet horizontján,
Elillant messzire, mit sem mondván!