Gondolat
Alig aludtam az elmúlt éjjelen,
párnámat épphogy csak érintettem,
mert hirtelen szokatlan mélységekből
gondolatok százai kúsztak elő.
Föld/ön
Nos,
akkor mindjárt megnézlek,
mégis, te te vagy-e,
vagy te vagy a te?!
Várni, várni,
mindig várni,
csendben elmélázni,
lassan csorgó perceket számolni.
Késő este van. Kiülök a lépcsőfokra,
onnan nézek a szikrázó csillagokra.
Várom az eget szelő hullócsillagot,
gondolhassak valami kívánságot.
Gondolataim írva
a sorokban üzenet,
egyszerű és gyógyító,
őszinte szeretetcsepp.
Vajon mit mesélnek a csillagok?
Vajon mit mesélnek a csillagok
Éjszaka, mikor előbújnak,
És egymással csendben társalognak?
Mikor mindenki alszik, s ők ébrednek,
Ezek a többmilliárd éves lények,
Vajon mit mesélnek a csillagok?
A hajnali napfény szokott helyemen talál,
szemem megnyugvást keresve pásztáz
ott, hol kidőlt fa rönkjére kuporodva
választ keresek megannyi gondolatomra.
Ne nézz, mintha értenéd,
önálló gondolat fejedben
még nem fogant.
Tekinteted parázs,
de ez nem elég.
Milyen csodaszép alkotás
ez a végtelen világ.
Hisszük, hogy végtelen,
de elhervad, mint a virág.
Keresem a csomós lisztben,
a romlott tej alján is lesem,
bár harcsa borzolja a hálót,
nem válik húrja, ere sem...
Valentin nap közeleg,
de az én szívem mégsem repes.
Egyedül vagyok a végtelenben,
mert eltávolodtál tőlem.
Elhagytál a fényben,
s sötétre váltott minden.
Hintázom. A világ porába
törlöm a lendülő lábamat.
Lázálom az idő folyása,
jelencseppekbe bújt áramlat.
Az idő. Mint folyó, sodródunk vele,
Élet. Vitorlát dagasztó, hűsítő szele.
Ha a múltban élsz
és a jövőtől félsz,
a jelent úgy véled,
szerencse, ha túléled...