Gondolat
Radnóti egykor ilyet írt:
"Sár és Gyűlölet van az alján
minden csillogó, nagy szerelemnek."
Folytatom, mert én így látom:
Végén csak elsárgult fotókon pár emlék,
Ennyi jut a fáradt szemeknek.
Ha jön az este, veled érkezik a félelem.
Hiába bújok paplanom alá, azon keresztül is lát szemem.
Szívem nyugtalan tengere vad hullámokat szór.
Olyan vagy az életemben, mint egy kimutathatatlan kór.
Fekete billentyűk fehér papíron
fekete jeleket hagynak.
Hosszú fémkarok végén
betűk domborodnak.
Szeretetért csak
szeretetet kapsz
szeretetszívű embertől.
Szeretetért csak
gyűlöletet kapsz
félelemszívű embertől.
Az IDŐ zárt ördöglakat,
Igyekszem megolajozni!
Megoldhatatlan feladat,
Dalban legjobb begolyózni!
Barlang falára
kellene verset írnom,
hú, mekkora lenne az értéke, talány,
sokmillió év múltán rátalálnak,
s kutatná azt akár egy egész tudomány.
Luxus-e az, ha
Tudunk a lét s az ember
Nagy kérdésein
Töprengeni, s nem kell a
Túlélésért küzdeni.
...
Még hagyom, hogy a napsugártól elnémuljon nevető hangom.
Írj, olyan egyszerű,
szíved mélyén a gondolat,
ne hagyd elrepülni az időt...
az időt s az álmodat!
Tegnap felbosszantott egy ember,
felém intett szúrós, kemény szava!
Ugye, tudod, ha egyszer képtelen leszek embernek maradni odabent,
Csak azt kérem tőled, add más kezébe életem.
Ha rám nézel, és beszélni képtelen leszek,
Tudd majd, akkor mi lakozik szívemben, mit most szemedbe nézve kimondani nem merek.
Így leírom számodra aljas végrendeletem,
hogy miként szeretném végezni ágyhoz kötött életem.
Itt vagy-e még, ha éjszakát váltja nappal?
Ragyogsz-e még rám, ha jön a hajnal?
Távoli esőben, szürke színű réten
Ácsorogsz-e még kint a földön túli éjben?
Pünkösd napján elmélkedve azt kívánom, Uram,
adassék meg mindnyájunknak tisztán látó tudat...
Olyan furcsa vendég vagy nálam... mindig hívatlanul érkezel.
Nem mutatod magad, mégis tudom, hogy létezel.
Észrevétlen kúszol be némán a szeretetbe.
Beférkőzve ölben érző kegyeimbe.