Gondolat
Annó, amikor kisgyerek voltam,
S az asztalra finom ebédet vártam.
Fényes kanalammal tányért kopogtattak,
mert olyan éhes voltam, hogy már nem láttam...
amit leírok, meghatároz,
pedig én határozottan
nem vagyok azonos magammal,
legalábbis az általam ismert
és birtokolt résszel nem.
Helyzet, mit nem kedvelsz,
helyzet, min nem nevetsz.
Lelke sötét, mély börtönébe zárva,
a halovány fényt, mi fent csillan reményként,
csak alulról lesve üldözi, a szabadságot várva.
Haragos, tébolyult lidérc,
ki bezárta,
kínozza s fojtja,
elemészti teljesen,
folyton csak darabjaira hullik csendesen.
Születik a gondolat, útjára is indul,
szavak formájában arcul csaphat vadul.
Azt gondolhatnák, hogy idebent minden tiszta,
nem látják a sarkokat, lapul ott por, mocsok.
Magamba szívom sötét szobám magányát,
s egy falatnyi napfény szűrődik
be a kulcslyukon át...
Ég a gyertya lángja éberen,
Pár kósza gondolat suhan át az éteren,
Te és én is egyek, de vajon igazán,
Hol tört ketté minden?
Üvegpohár peremén megtörik a fény,
hideg külsejére szorítom a kezem.
Elterülök gondolataim hűs ölén,
agyalok, vajon hol járhat a végzetem?
Kész a forma, az Úrnak már nincs dolga velem,
szarkofágba zárványult a semmim és a mindenem.
Oly régen gyötör jó pár gondolat
Oly régen gyötör jó pár gondolat,
Miként értelmezzem az emberi szavakat,
Szavak, amelyek mosolyt csalnak arcomra,
Éltetnek s késztetnek egy újabb álomra
Az egyik egy patak, a másik az erdő.
Az egyik a zápor, a másik egy ernyő.
Hullik az égből a víz a hajamra,
Elment a Hold, itt hagyott magamra.