Gondolat
Annó, amikor kisgyerek voltam,
S az asztalra finom ebédet vártam.
Fényes kanalammal tányért kopogtattak,
mert olyan éhes voltam, hogy már nem láttam...
Helyzet, mit nem kedvelsz,
helyzet, min nem nevetsz.
Lelke sötét, mély börtönébe zárva,
a halovány fényt, mi fent csillan reményként,
csak alulról lesve üldözi, a szabadságot várva.
Haragos, tébolyult lidérc,
ki bezárta,
kínozza s fojtja,
elemészti teljesen,
folyton csak darabjaira hullik csendesen.
Születik a gondolat, útjára is indul,
szavak formájában arcul csaphat vadul.
Azt gondolhatnák, hogy idebent minden tiszta,
nem látják a sarkokat, lapul ott por, mocsok.
Magamba szívom sötét szobám magányát,
s egy falatnyi napfény szűrődik
be a kulcslyukon át...
Ég a gyertya lángja éberen,
Pár kósza gondolat suhan át az éteren,
Te és én is egyek, de vajon igazán,
Hol tört ketté minden?
Üvegpohár peremén megtörik a fény,
hideg külsejére szorítom a kezem.
Elterülök gondolataim hűs ölén,
agyalok, vajon hol járhat a végzetem?
Kész a forma, az Úrnak már nincs dolga velem,
szarkofágba zárványult a semmim és a mindenem.
Oly régen gyötör jó pár gondolat
Oly régen gyötör jó pár gondolat,
Miként értelmezzem az emberi szavakat,
Szavak, amelyek mosolyt csalnak arcomra,
Éltetnek s késztetnek egy újabb álomra
Az egyik egy patak, a másik az erdő.
Az egyik a zápor, a másik egy ernyő.
Hullik az égből a víz a hajamra,
Elment a Hold, itt hagyott magamra.
Mért fogadod meg, hogy holnap más lesz minden,
Ha a múltad még mostoha?
A jövőt reméled, de a változást féled,
Jót szeretne a pesszimista?