Gondolatok
Vajon létezik-e fájdalom, vagy az egész csak képzelet?
Hidd el, minden azon múlik, miképp szemléled az életet.
Csak szeretném megérteni,
miért olyan nehéz engem szeretni?!
Túl rossz vagyok, talán túl jó?
Hitem sodródik, mint magányos hajó.
Sok év után még itt vagyok,
most pedig mégis csak sírok.
A múltam elég gyötrelmes,
a jövőm látszik, fénymentes.
Sokat töprengtem, hogy miért,
de már nem számít, csak kiért.
Nem akarok közhelyeket,
csak megtalálni helyemet.
Bár már rég elmúlt, mégis él
az, hogy ő valamiért fél.
Mitől, kérdezem magamtól,
de választ nem ad magától.
Rám hull az est,
a nagy gyöngyházlepel,
a nap tűzéből lett
ravasz, bájos, kortalan.
Ha egyszer valaki lennék,
olyan szeretnék lenni,
aki ha döntéseket hoz,
azokat meg is tudja tenni,
s ha véghezvitte, nemcsak
sután csóválja a fejét,
aki nemcsak folyton keresi,
de megleli a helyét.
Megdermedt a toll remegő kezemben,
furcsa gondolatok kavarognak fejemben.
Írnék, de megbénít egy ismeretlen erő,
néha fontos, máskor nem számít a jövő.
Ó, Sötétség, te örök!
Bennem élő börtönök,
ti dönthetetlen falak,
lehetnék egyszer szabad?
2 méteres karácsonyfa
Terpeszkedik a szoba közepén,
Alatta roskadozó csomagok
Rikítanak színesen-feketén.
A déli napsütésben még nem látszik
a halál.
Bárcsak átmehetnék megszürkült múltamba,
időnek kapuján gyermeki koromba!
Édes súlytalanság, pillekönnyű évek.
"Felhők közt szárnyalás sohasem ér véget!"
Temetőben végigmegyek,
halott lelkek közt tévelygek,
visz már előre az utam,
fejem, mint egy flúgos futam.
Miért örülsz annak, ha másnak árthatsz?
Tán boldoggá tesz, ha másokat sírni láthatsz?
Mire jó a gyűlölet? Hasznot az még nem hozott.
De fájdalmat, szenvedést már sokaknak okozott.
Sok évvel ezelőtt, mikor tollat ragadtam,
csak a békémet kerestem, nem alkotni akartam.
Írtam sokfélét, ez segített túlélni mindent,
mert néha hiába kérdeztem odafent az Istent.