Gondolatok
2 méteres karácsonyfa
Terpeszkedik a szoba közepén,
Alatta roskadozó csomagok
Rikítanak színesen-feketén.
A déli napsütésben még nem látszik
a halál.
Bárcsak átmehetnék megszürkült múltamba,
időnek kapuján gyermeki koromba!
Édes súlytalanság, pillekönnyű évek.
"Felhők közt szárnyalás sohasem ér véget!"
Temetőben végigmegyek,
halott lelkek közt tévelygek,
visz már előre az utam,
fejem, mint egy flúgos futam.
Miért örülsz annak, ha másnak árthatsz?
Tán boldoggá tesz, ha másokat sírni láthatsz?
Mire jó a gyűlölet? Hasznot az még nem hozott.
De fájdalmat, szenvedést már sokaknak okozott.
Sok évvel ezelőtt, mikor tollat ragadtam,
csak a békémet kerestem, nem alkotni akartam.
Írtam sokfélét, ez segített túlélni mindent,
mert néha hiába kérdeztem odafent az Istent.
Félek. Nem merem.
Gondok. Fejem verem...
(Fazekas Anna nyomdokain jelen időben)
...ördög ül a vasgyékényén,
gonosz lelkű lusta fajta,
ezt a mesét Ő hadarta...
Álmodtam egy világot, mely talán sosem létezett,
nem szóltam, hallgattam, bárki bármit kérdezett.
Mikor rózsák nyíltak, lángra gyúlt fagyos szívem,
valós arcot öltött, mit gyermekként félve hittem.
Mit gondolsz most rólam?
Érdekel, hisz nemrég voltam...
Hiányzol, vajon mi lehet veled?
Egymással voltunk egy egész telet!
Te is gondolsz néha vajon rám?
Vagy emlékemet elfújta egy hurrikán?
Életem alkonyán, mikor már lassuló
szívem csak döcögve ketyeg,
magammal viszek minden
szép emléket, amit szeretek!
Szilágyi Péter (PeterSzilagyi)
Szembe fúj a szél, az
ár, ha néha ellep,
bennem él még és remél
egy néma gyermek.
Ismét egyedül ér engem az alkony,
a múzsa szól hozzám kedves hangon.
A tollam készen, csak parancsra vár,
az idő most nem számít, az óra áll.
Hívó szavak az ismeretlenbe,
magányos Csend Hangja, mint tenger
hullámai, küldik kereső lelkemnek
az üzenetet: Ébredj! Ember!
Óriások között bizony, sorsa nehéz a törpének.
Mert akik magasban élnek, eltaposhatónak vélnek.
Több oxigén jut odafent, elszívják, mi lentnek jutna,
megfullad a törpe, sajnos, mielőtt a hegyre futna.