Gyász
- Fázom, mondta halkan Vologya.
Egyik keze a sebét nyomja,
másikban egy képet szorongat.
Csak ez maradt minden vagyona.
Delet vagy éjfélt üt az óra,
Lassan jár a mutatója.
Tűnik a most a mulandóba,
Kulcs biggyen a zárt ajtóba`.
Rezzen a perc, de ölelném,
Imádnám, ha leülne mellém...
Feküdtél a fűben csendben
hajnaltájt a hűvös kertben,
meredten nézted az eget,
én meg téged, a hű ebet.
Majdnem húsz év telt el azóta, hogy egymásba szerettünk,
Hogy egymás karjában megtaláltuk a helyünk.
De a halál hamar rád talált,
S szívem megtörtté vált.
Mennyi ember egy helyen,
És milyen rendben, csendesen,
Fekszenek csupán, és hallgatnak,
Figyelnek, hogy Értük sírjanak...
kék ma az éjjel apám jár itt
megborzolja a kertem fáit
remeg a keze az inge kopott
csillogó fürtjein csillagot hozott...
Mindenszentekhez
Halottnak könyvelték el őket,
Csakhogy számomra most is élnek.
Örökké hozzám beszélnek.
Mesélnek...
Az életről. Mely örök.
Nem mindenki tér sajnos vissza,
Van, aki csak a pokol-koktélt issza.
A rendes emberek mások,
Ők az igazi messiások...
Sírkertek csendjére
rongyfátylat terített,
szétbomolt a hajnal
kövek hidegében.
Koszorút fonj szép percekből,
benne él majd minden álmunk,
értem majd a szelíd csendből,
megbékéltél; szíved gyógyul,
lélekfényem fátyolfelhőn.
Csak teszem, mit helyesnek vélek,
De nap mint nap azt érzem, már alig élek.
Fáj ez a gyűlölet, s fáj az, amit az élet velem tesz,
De semmi sem fájdalmasabb annál, amikor valakit eltemetsz.
Temetőbe járt ki Anyám,
néha segített bánatán,
máskor csak ült roskatag
a szőlőlugasunk alatt.
Milyen volt nevetése, nem tudom már,
messzire vitték az őszi szelek,
de alkonytájt, ha lobban a bíborláng,
vágyakról susognak a tölgyesek.
Nincsen hajnal, csak alkonyat,
dér csipkézi a hantokat...
...tévelygek a senki földjén,
levegő sincs - száll a tömjén...