Gyász
Olyan vagy nekem, ősz,
Mint
Mindennap Alkonya...
Lassan az éjbe szenderülő,
Hömpölyögve elizzó...
hiába
társult födelem alá mindörökre
hiányoddal valami borús lelki ínség
aki voltál kilép néha a ködből...
Közös emlékeink teraszán ha ücsörgök,
Behunyom szemem, csendes magányba rejtőzök.
Hiányod szívembe váj és szinte érezlek,
Erősen vágylak és magam mellé képzellek.
Gyermekeim! Ez nektek szól egyenként
Ha eszedbe jutnék időnként, ne félj!
Nem más, csak emlék, mi belőlem maradt.
Ellened holtan én semmit nem tennék,
egyengetni se fogom tudni az utad.
Gyötrő a világ, melyben eddig éltél.
Talán soha nem is tudtuk, benne mennyire féltél.
Úgy mentünk el az utcán melletted, mint egy idegen.
Talán csak az kellett volna, hogy elfogadjanak emberségesen.
puszil odaátról, akit rég hiányolsz,
de ezzel nem lesz könnyebb számára a föld
súlya a döntésnek, nehezebb hiányod
elviselésének, az élet ennél nem több?
Harminc éve ment el apám,
Fájt, hogy minket itt hagyott.
Most lenne száz éves anyám,
Bár tarthatnánk szülinapot.
Erdei Kálmán emlékére
Még néma ez a vidám zene,
Nem jut el a fülemhez semmi nesze.
Egykor öröm volt hallgatnom,
Élmény volt minden percét vágynom.
Olyan hosszú útra, olyan messze mentél,
tűt, cérnát és selymet - mindent félretettél...
...várt odafenn téged Isten varrodája,
annak is egy rejtett ezredik szobája
Álmodom veled
ha eljönnél
nem tudom mit mondanék neked
reménytelen az élet itt
leírhatatlan
káosz és sötétség ma a világ ura
és valami könyörgő halálhangú
erőtlen tavasz-szonáta az újjászületés dala
s ha rám zuhan néha hirtelen a fénytelen éjszaka...
A bánat egy mély folyó,
kedvesem,
el lehet merülni benn
teljesen,
mélybe ránt, s felszínre hoz
hirtelen.
Tiszta égbolton ezer csillag ragyog,
Vajon a hazatérőnek utat mutat?
Az éjszakába kóbor kutya ugat,
Éj Atyának énekel éji altatót.
Mennybe szállt angyalom elreppent fölöttem,
anyátlan, reszketve összegömbölyödtem,
hirtelen suhant el, annyira nagy csendben,
bánat mély méhében megtörten csüggedtem...