Gyász
Fekete halál hűvös szele fúj,
Elmúlik a régi s jön valami új.
Csendben merengek a kis ablak előtt,
Látom, hogy szállja be a hó a háztetőt.
Tudja valaki, hogy honnan ered?
Vagy csak nézzük, ahogy mindent betemet?
Égen régen veres tenger,
Emlékezni máig sem mer,
Hirtelen jött látomás...
Van egy patak lenn a völgyben,
ott énekel rózsabokron egy madár,
megvárom én a kedvesem,
hajamban piros rózsaszál.
Az ember élete
csak párjával boldog,
ha szeretik egymást,
jól mennek a dolgok.
"az életed kihűlt üveg"
tűrted hogy alakítsanak
bordád karcol mellkasod üreg
sír-mélyen is áttetsző anyag
anyám halállal fölcímkézve
megroppantál tán az én hibám
szürke szemed föntről néz le
törékenységed fényszilánk...
a hiány összement tejsavós égbolt
ködön szűrődik ferde alkony fénye
minek megidézni ha teste rég holt
elfüstölt egy széllelbélelt kéménybe`
...a fülledt kórteremben lepedők
s a fertőtlenítőszag keveréke
kérdezte a paplant levehetné-e
halkan szólt a szemében fakult emlékek
úgy kínálta a megsárgult műbőr széket
mint rég a gombóclevest és kőttes tésztát
néztem milyen apró lett karjai véznák...
Egyszer ott álltam egyedül
a kozmosz kapujában,
kockám elvetve penderül...
Betegségben vagy hirtelen,
Mindannyian eltávoznak,
Kik a földi pályájuknak
Végállomásához értek.
Isten kertjében már több millió fa áll,
ez a mi halottaink mennyei kertje.
Melyekből a sok angyalka ma hazaszáll,
hogy a szeretteit éjjel megkeresse.
Rideg-márvány fagyos földet ölel át az éjjel,
elnyeli az éjszaka szelíd gyertyafénnyel.
Porcelánná fagy a lélek, a csend lépte kopog,
fehér angyal ránt lantot, elszorul a torok.
Temetőnek szegletében urna-liget,
Gyertyafényben szikrázik az emlékezet.