Gyermek
Élt egyszer egy egéranyó,
Pöttömnyi kis unokájával.
Egy nap kisegér gondolta,
Elmegy világ körüli útra.
Apró gyíkok napsütésben
sütkéreznek kerítésen.
Szolizni ők idejárnak,
lusta legyekre vadásznak.
Kicsi lányka...
Száll a madárka messzi határig,
Látja egy lányka, szellővel játszik.
Perdül a csöppség, fürge a lába,
Nevetve tekint égi világra.
Te talán azt hiszed, hogy
elég évente csak egy nap?
Te talán azt hiszed, ő
egy tárgy, mit olykor félreraksz?
Adtál neki életet,
de nem adtál utat és szárnyat.
Ám ő mégis csak felnőtt,
de érte annyi bú és bánat.
Érintsd meg kezeddel csöpp gyermek homlokát,
lásd meg a porban a pöttömnyi lábnyomát,
halld a nevetését, törd meg a sírását,
menj, ha szólít téged, fogadd el hívását
Májusi vasárnapról írom nektek eme versem,
Mert vasárnap gyereknap lesz, azt én igen kedvelem.
Van bizony nekem két régen felnőtt gyermekem,
Kik így születtek, és ők az örök-gyermekem...
Van még négy unoka, három lányka és egy fiú,
Ez meg már alapos ok, hogy én lehessek hiú?
(3 soros-zárttükrös)
Az udvaron gondtalanul játszanak az unokák,
Őket még nem zavarják felnőtten fájó intrikák.
Az udvaron gondtalanul játszanak az unokák
Az utolsó, ártatlan, őszinte, igaz évem
még egykor tán gyermekként éltem.
Azóta megváltozott kicsit ez a világ,
vagy én lettem keserűbb? Nahát.
Süni család éhes volt,
Így hát süni elindult.
Ahogy ment, mendegélt,
Egy szép almafához ért.
Holdsugár, Napsugár,
Zöldellő rétek,
Tenger és a kék ég,
Mind egy-egy csoda.
Rásüt a holdvilág a kis parasztházra,
kipucolt kis csizma van az ablakában.
Bent a kisszobában két kisgyermek alszik,
kicsiny ablakukhoz télapó lopódzik.
Vihar vagy te, dörgő, szeles,
elillanó, könnyű Kedves,
vállig érő virág hamva,
elmúlásom kinőtt magja.
Ott voltál, mikor útnak indultam,
az első lépés, az első szavak.
Mikor nagyobb lettem, befordultam,
fogtad kezem, ha jöttek nagy vadak.
ő még csak tizenkettő
A fénytelen szülői házból...