Gyertya
Itt a 31. születésnapom,
hátam közepére se kívánom.
Örök fiatal akarok maradni,
semmi kedvem megöregedni.
Halottak napja van,
temetőbe megyünk,
elhalt szeretteink,
ma itt vagytok velünk.
Hajdúszováton születtem,
az alföldi rónaságon,
csillag ragyogott felettem
koromsötét éjszakákon.
Zöld koszorún lila gyertyák sora
Hálával tekint a Messiásra,
Hit, remény, szeretet az oltalmunk,
Sorsunk, megváltásunk, fő támaszunk.
Ezernyi hópihék
ölelkeznek nagyon,
szobánkban gyertya fénylik
e csöndes alkonyon...
Első gyertya
Közel jár bizony,
holnap már be is
kopog, de a hó még
nem ropog!
Fenyőfaágba simul a sok apró koszorúvirág...
Itt vagyok, valahogy szívemből elillan a borúság.
Márványkövön szétfröccsen a mécses és gyertyalángoltság.
*
Temetőnek szegletében urna-liget,
Gyertyafényben szikrázik az emlékezet.
Mécsesek fénylenek
a lelkek néma mezején,
virágok illatát érezni az elmúlásban...
Néhai rokonokat meglátogattam...
Lépteimmel lassacskán araszolok az avaron,
Gyertya- és mécseslángok végigkísérnek utamon...
Bejöttem én nyitott kapuszárnyon. Ülök majd padon.
Kint a temetőben rideg márványból lett sírok,
Olyan, mint sivatagi kőrengeteg, és sírok.
Szerettem testét borítják, nyugodni nem bírok.
Visszhangzik egy szó most bennem,
az élet csak egy állomás,
föld-ég között zarándok lett
szerettünk, és semmi más.
Most újra közeleg
mindaz, mi fáj, hogy
ég majd sírodon az
a gyertyaláng!
Valami közeleg
Őszben zöldellő, nagy
napra készülő, becses
virág, november
elsején tiéd a világ!
Ezer lámpás fénye mutatja az utat,
hol egykor még együtt irtottunk gyomokat.
Hol vannak a fák mik egekig értek?
Talán hasonlóan megpihenni tértek.