Gyertya
A mai fények a szemnek üzennek,
színpompás ledek hamisan fénylenek,
visszavágyom egy régi szentestéhez,
igaz fényű gyertyák szív-melegéhez.
Születésnapod a várad,
minden évben megtalál,
ilyenkor sok ember várhat,
lelkednek lábainál,
figyelgetik, mit szeretnél,
s minek örülsz egészen,
önmagaddal ha felelnél,
az az igazi érdem!
Első gyertya égjen szerető szívedért,
ragyogjon a fénye a még szebb holnapért.
A föld az Úr, a fagy-merev föld,
s egy fekete márványkereszt,
lehetett volna örökké zöld,
az elmúlás mégsem ereszt.
Temető csendes, madárdal nem hallik,
Apró szemű eső fagyosan csepeg.
Busz motorja kint az utcán morajlik,
De látod, nem járnak itt most emberek.
Fogy a levegőm, ma
egész nap fuldoklok,
feszít és lehúz -
nincs ellenszer...
Gyertyámat gyújtom, lobban a lángja, vörösen izzik,
szép lobogását ők fent az égben ma megérintik.
Sírboltok alatt alszik az élet,
És pókhálócsipkések a jajok,
Teaízű féltés semmivé lett -
Fel-felsajdulnak a nappalok.
Nem tudni, hogy melyik évben
Történt egyszer, nagyon régen:
Csillag fénylett karácsonyfán -
Gyömbérillat szállt a konyhán.
nem kéne más...
tizenhetet írunk,
s ismét jön karácsony.
olyan, mint a többi,
s most is mindent átfon
borostyán közt
márványálmok
sírbolt felett
rőzsetáncok
Figyeljünk az élőkre
A temető gyertyafényben,
krizantémok a sírokon,
imára kulcsolt jó kezek,
találkozik kint sok rokon.
Halottak napjára - virág helyett
Magányosan állok a keresztútnál.
Nincs, ki kezemet kezébe temetné.
Miért hagytatok engem így magamra?!
Dühöngök vádlón sírhantokra meredvén.
Megfakult szerelemgyertyámon
Csonkig leégett a bizalomkanóc,
Vi(g)aszkönnyem ma még forró:
Izzik lelkemben a reményzsinór.