Gyertya
November huszonnyolc az advent kezdete,
szívünk, lelkünk várakozással van tele.
Négy héten keresztül várjuk Isten Fiát,
minden vasárnap meggyújtunk egy új gyertyát.
Halk neszt hallok,
valami közeleg,
kicsi, sárga lánggal
hízeleg.
Négy gyertya, négy hét.
Vasárnaponként egy-egy ég.
Hol pislákol, hol pedig gerjed.
Szívünkben szeretet terjed.
10 éve lassan
Apus, kedves, szemünk
tíz éve nedves,
s sokat gondolunk magára,
most meg is írom,
a kis autó végleg
elromlott,
unokája ezért össze
is omlott.
A föld alatt alvó testek,
felettük a fényes lelkek
repülnek!
anya
Megsúgom, anya,
az Istenen keresztül,
már készülök
a napra,
mécseskét is vettem,
s új faforgácsot hintek
sírodra,
a nővérem is megkért...
A mai fények a szemnek üzennek,
színpompás ledek hamisan fénylenek,
visszavágyom egy régi szentestéhez,
igaz fényű gyertyák szív-melegéhez.
Születésnapod a várad,
minden évben megtalál,
ilyenkor sok ember várhat,
lelkednek lábainál,
figyelgetik, mit szeretnél,
s minek örülsz egészen,
önmagaddal ha felelnél,
az az igazi érdem!
Első gyertya égjen szerető szívedért,
ragyogjon a fénye a még szebb holnapért.
A föld az Úr, a fagy-merev föld,
s egy fekete márványkereszt,
lehetett volna örökké zöld,
az elmúlás mégsem ereszt.
Temető csendes, madárdal nem hallik,
Apró szemű eső fagyosan csepeg.
Busz motorja kint az utcán morajlik,
De látod, nem járnak itt most emberek.
Fogy a levegőm, ma
egész nap fuldoklok,
feszít és lehúz -
nincs ellenszer...
Gyertyámat gyújtom, lobban a lángja, vörösen izzik,
szép lobogását ők fent az égben ma megérintik.
Sírboltok alatt alszik az élet,
És pókhálócsipkések a jajok,
Teaízű féltés semmivé lett -
Fel-felsajdulnak a nappalok.
Nem tudni, hogy melyik évben
Történt egyszer, nagyon régen:
Csillag fénylett karácsonyfán -
Gyömbérillat szállt a konyhán.