Gyógyír
Ha másik korban élek,
talán akkor is verselek.
Melyek ott az álomképek?
Vajh akkor ki érte meg?
Csermelyként csordogáló jóságod
Mostanság azt látom, hogy borzasztó cudar ez a világ,
de egyet tudnod kell, hogy te választhatod meg az irányt.
Mert tombolhat körülötted e tébolyult, szegény kis ország,
ha te nem hagyod, hogy elsorvadjon szívedben a jóság.
Sóhaj száll az esti szélben,
bogár koppan szürke fényben.
Halk ima kéri az áldást,
bűnös szív a megbocsátást.
Mosolyba bimbózott világ
Bontogatta már szirmait,
Pillanatba hintett illatát
Éltem. Mert nincs is, ami
Fáradt voltam és elgyötört,
úgy éreztem, mindenem fáj,
hozzám léptél, megcsókoltál
és lágyan megsimogattál.
Édes álom mélybe húzott,
hát elmúlott a fájdalom...
Széjjeloszló felhők nyomán
Szirmot bont a végtelen,
Holdfátyolnak ezüst porán
Megigézett sejtelem.
Éltető szeretet: bárkitől is kapjam,
betegséget gyógyít, biztat, hogy elhagyjam.
Jó napot kívánok! Ez az a patika,
hol verset írnak fel a beteg bajaira?
Elérte a Földet újra a kór,
Gondoljunk vissza akkor!
Hány ilyen volt már régen,
Mennyi nyavalya földön s égen!
Patakhoz közel jártam,
szomorúan csak a földre néztem,
egy kis magányra, kikapcsolódásra vágytam,
felnéztem az ég felé,
ahol sok égi vándor repült éppen,
komótosan lépkedtem, s figyeltem a tájat.
Amikor elmúlt a gyermeknap,
s kezdődik újra az "élet",
vigyázz, a gyermekben mindennap
ugyanígy teljen a lélek.
Apró kezét az ég felé tárja,
szemében ragyog igaz hit lángja,
ártatlan lelke boldogságra vár,
reménység egén ő a fénysugár.
Azon a csodás februári napon
a sorstól kaptam egy újabb csillagot,
boldogság egy kicsiny fiú képében,
és gyönyörködtem aprócska lényében.