Hazafelé
A négy testvér emlékére
Anyám volt. Az Édes, az Ágnes, az Ágica.
Úgy van előttem, ahogy utolsó éve kicsinyre gyúrta.
Csont-ritkult páncélján menekülő teste
csecsemőpózban kuporgott pihegve,
s elfért már pehelyből-párnáján.
Indulás és megérkezés
Áldott lelkű
Édesanyám
Dolgos kezét
Megszorítnám`.
Hazafelé az M3-on (Budapestről)
Sok-sok fehér galamb
Messze-mesze száll,
Szívemben egy bántó szó
Oly nagy sebet váj.
Most, hogy lassan...
- Most, hogy lassan közeleg az alkony,
Lesz-é hely, hova fejemet lehajtom? -
Lesz-e száj, ki említi a nevem?
Lesz-e szív, mely együtt érez velem?
Nézd a pusztaságot:
Messze nyúló síkság,
Ne keresd a lustaságot,
Ha unja, ássa sírját!
Még csak most jöttem, de már megyek is.
A szívem húz és repes is.
Hosszú az út, messze a falu,
csak a templomtorony integet,
siess, siess, közel az este,
az ég már ködharmatot hinteget,
és otthon vár a család.
Hazafelé sétálgatok,
nap sugara rajtam motoz.
Szemem pislog, hunyorog,
süss, napocska, jó nagyon.
...sercegve perzsel száraz ágat,
forró poklot fűt égető, vad kínnak,
lángokat ujjong lármás asszonyának.
Hazafelé az esti utcán
Gondolataimban mélázván
Eltűnődtem azon,
Miről szóljon dalom?
Hazafele az iskolából a sötét utca közepén
Hajladoznak a fák az árok peremén.
A kiskabátomat fújja a szél,
Kapkodom a lábam, amíg haza nem ér.
Csengőszó és szabadság,
Habókos gyermeksor,
Zöld bokros utak közt
Gyorsan gyalogolsz.
Egyedül hazafelé... s mennyi ember köröttem
Színarany sugárral írnám az égre fel
Elmondanám neked szép szavakkal
Elmondanám de nem tudom
Mit jelentesz nekem
Ezt én már le nem írom neked
Mennyi ember él a Földön
És én mégis egyre várok
Mennyi mennyi jót ígér az élet...
Szedő Tibornak
A zárt osztály
nyílt napot
tartott a metrón.