Helyzetkép
Oly korban élek, hol már szégyen a tisztesség,
hogy a kétkezi munkáról már szó se essék.
Oly korban élek, hol azt tanítják oly sokan:
miként kell hazugságban élni, otthonosan.
Az ember életében múlnak a napok, nyarak és a sárga őszök,
Nincsen kutam,
Nincsen vizem,
De van utam,
Nagyon hiszem.
Itt a tavasz, hahó-, halihó!
Bízom benne, már nem lesz több hó.
Ma igazán szép nap volt,
A nap végre szikrázott.
Felhőtlen volt az égbolt,
Tavaszi nap szinte lángolt.
Madárdaltól hangos az erdő,
Mezei csokor lett a mező,
Mégis kizöldül a temető.
Szép a tavasz, kellemes idő,
Bízzunk, hogy ez is eljő.
Születtem boldog gyermekkorba, de minek,
Ha így felnőttként nem kellek senkinek.
Állítólag apám akart, anyám meg nem,
Lettem neki úgy negyvenegy évesen.
A természet tízmillió évek alatt alkotta
Mindazt, ami a Földön a nagy életet alkotja.
...
Kis szivarka volt... ő bizony nem rég.
Füstöt ereget... szürke a légkör,
Füstkarika oly’... füst szürke fénykör.
A sivatag forró és hallgatag,
Sorsom menteném... de álmatag.
Pista Bácsi (Turi István) in memoriam II.
Ma végleg elmentél Pista bácsi,
Én akartam kiáltani; ácsi!
Fekete had kísért az utadon,
Volt ez mint hollónász az ágakon.
Pista bácsi (Turi István) in memoriam I.
Te Pista bácsi; hiányzol.
Magad után, nagy űrt hagyol.
Az élted rövid volt, de tartalmas,
Ahogy én tudom, nem volt unalmas.
Az élet olyan, mint egy rossz zongora,
Törött a billentyű, szakadt a húrja.
Monoton zenét játszik, sőt kornyikál,
Sőt, rossz mellett végleg, bőszen kiáll.