Hervadás
Szürke csendben varjak szállnak,
nagykabátok sorban állnak,
szürke ködfátyol az égen,
ezüst dér a falevélen.
Ősz van kezeden,
múló szerelem,
örök hervadás,
ez az elmúlás!
Sárguló levélen,
megfáradt tenyérben,
bágyadó, kék égen
ébred az ősz.
Ősszel kéz a kézben járni,
sárga levelet találni,
Nap fényére egyre várni,
gesztenyefa alá állni!
Hervadásba fordul a természet ősz fürtös feje,
Elröppenő időben szépségei haloványra fakulnak,
Révedező szellő zörgő faleveleket sodor tova,
Visszaemlékezünk boldogabb, vígabb napokra,
Ajándék volt a tavasszal kifeslő virágok üdesége,
Derűs szívvel-kedvvel mégsem tudtuk megbecsülni,
Óvó kézzel mégsem őriztük kék bolygónk törékeny...
Nap melegíti a Földet,
sárgul a fényben a táj,
kis levelek lezörögnek,
érzik, hogy hullni muszáj!
Lombhullástól hervadásig
fut az élet fától fáig,
eljön az ősz minden évben,
ringat rozsdaszín ölében!
Egyre messzebbről néz a múlt
szemünkbe. Néz, mint szirmahullt
virág az elmúlásra...
Múlt ifjúságán,
emlékek hátán
szűnik a ritmus,
gyermeki hév.
Virág vagy Te
Szívkertemben,
Megöntözlek
Téged,
Ne hervadjál
El a nyárra,
Gyöngyharmattal
Hintlek.
Hervadó szépségek
Egymással beszélnek
Harmatos virágszál voltam
Üde és szép
Fogam is volt
Éppen elég
Lábam testem kecses
Hátam egyenes...
Miért hervadsz el
Piros rózsa
Miért hullik szirmod a
Porba
Hisz te vagy maga a
Szépség
Szerelmes szíveknek
Reménység...