Hexameter
András napja előtti vasárnap előjön az advent,
Díszgyertyás koszorúnk öröm érted, Urunk, Atyaisten,
Várjuk az ünnepi szent Fiad életadó születését...
Szobrot döntöget ukrán, szép turulunkat a sárba,
vasszigony ágasa Munkács vára fokán levadászta.
Ködben a város, hajnali élete ébred az ősznek,
fák dideregve figyelnek hírnökeként ma a Földnek,
hull az avarba le annyi kis emlék, léte az álmod,
rozsdavilág tovatűnik, színeit így is imádod!
Roppan a lábad alatt már, sárgul az őszi enyészet,
köd lepi hajnalodat, fátyla a reggeli báj,
hűvösödik, bár tarka ruhával akárhol elérhet,
szárad a barna levél, mégis aranyban a táj...
Mária vágyakozásban - szent Fia nincs Efezusban.
Készül ez útra felé, lelke az úgyis övé.
Érzi a vég közeledtét, húzza az ágya a testét.
Asszonyi társai búban, csendes apostoli gyász van...
Hullik a tóba a Nap sugarából sok kicsi szikra,
létre ragyogva csalárd, hordja a szín aranyát,
mégis a nyárból veszhet egészen a távoli titka,
búza kalásza, mi rég adta le szőke haját!
Harmat fénye a hajnali szélben ring a virágon,
lét suhogásban a Nap sugarán át tűnik az álom,
pára a réten, oldva a festék hull a füvekre,
sárgul a búzakalász már, új kenyerének üzenve!
Ülj le a kőre, ha vége, de éjszaka töltsed a tárat,
alszik a szörny, ne feledd, hogy a karma bizony sose fárad.
Égi ruháját, fénykoronáját bontja az este.
Készül a rétes, csábosan édes, bízhatok ebben.
Férfi és Nő:
Férfi:
Hol van az élet így elenyészve a távoli zajban?
Várom a nőt, és vágyom az érzést, mégis a szíve kihült már...
Nincs menedékem, otthon fénye elalszik a ködben,
itt a homályban nem kapok édes asszonyi szót már!
Isten:
Nézz le a Földre te, nézz fel az égre ma, hol van az álmod?
Régi, kiszáradt erdeid éke lehullt az avarba,
Nap sugarára a cinke se rebben, éneke halk már!
Régi korokban amint fene despota árnya vetült rá...
Három a szó, ami szépen hangzik az emberi fülnek:
ők a Bocsánat - nos meg a Kérem is ott van a sorban -...
...
életem álmai hullámzó vágyán közeledben.
Két szólamban
Kéne kimondani ezt - ma
sok - ki nem ellene szólna:
bomlik az emberi elme,
vétkes a féktelen eszme...