Hiány
Gondolattöredékek ...foszlányok
Mért
A jók mennek el? Mondd, mért,
Istenem!?
Fogadjam el? Mért?
Vízilabdameccset nézek
Cardiffban
élőben Budapestről
az interneten.
Sötét fátyollal arcát el-eltakarva.
Könnycseppjeit kendővel fel-felitatja.
Üres az álmom, fénytelen,
Csak egy hang suttog a közelben.
Üres az ágyam, hangtalan,
Felette lebegek magamban.
Ültünk a világ szélén,
lábunk a semmiben,
fejünk a felhők felett,
gyermekek voltunk,
és istenek.
Mindegy, merre mész, hol éled új életed.
Milyen új testben keresed a másik feled.
Megtalállak mindig, bárhol is legyél.
Fényévekre tőlem is születhetnél.
Újból itt állok a régi ház előtt,
várom, hogy kinyíljon végre az ajtó,
mit feledés pókhálója már beszőtt,
ahol a régvolt idő könnyfakasztó.
Végtelen éjszakák fényes falán,
hulló csillagtenger alatt a szív kalapál.
Elmúltunk, mint a szivárvány,
Kiderült, nyomvonalunk vakvágány.
Mentünk mindketten, de más úton,
Te az egyiken, én meg a másikon...
Két lépés előre, kettő vissza, hátra:
Táncunk belenyúlik a hűs éjszakába.
Túl közel vagy hozzám, aggasztóan közel,
Míg a magány csendje újra át nem ölel.
Mélységes fekete csillag
Öblösen vetemedik el,
Bomladozó anyag alatt
Kényszerűen nyomva...
(Te) Érted? Néked-Téged
Minek nevezzelek? (Téged)
Szólítottalak már neveden (Téged)
De sokan hívnak így (Téged)
De hát akkor ki vagy (Te)
Valami egyedit akartam (Neked)
Erősen gondolkodtam (Rajtad)
Becenevekkel illettelek (Téged)
Egyik sem volt igazi (Néked)...
Semmiből jövök, és odatart utam.
Felállnék, továbbmennék, de hogyan?
Ó, mondd, még meddig kell szenvednem, Uram?
Hisz a boldogság már itt van. Ugyan
Éber álomban
Mostanában bennragad a szó,
Szólnák, de nincs mondanivaló,
Csak kaotikus hangfoszlányok,
Ki értené a balgaságot...
Veled álmodtam éjjel, hogy hófehérben érkeztél.
Nyers, kimért és rideg voltál... engem sem kíméltél.
De bezárult az ajtó, és csak ketten maradtunk.
Karjaink úgy fonták át egymást, mint szívünk a világot.