Hiány
Van energiánk.
Addig tudunk bővülni,
amíg el nem fogy.
Nem tudom, mikor lesz vége,
mint meleg nyári éjszakának, úgy van szükségem végre,
rád -
mintsem másra, hogy átöleljen...
Két szép szemed, akár a fénylő tenger,
Húz vissza engem, beleesek egyszer...
A bortól mindig sírok egyedül,
Bennem egy felhő, mi hegedül.
Halálra fagyok a melegben,
Ha nem lehetek ölelő kezekben.
Mondd, hányszor halok meg idebent miattad?
Hány éjszaka lesz álmatlan nélküled?
Hónapok múlnak, te rég továbbléptél,
Könnyeimmel árasztom az összes érzést feléd.
Már megint, újra írok rólad,
Mert a szívem a fájdalomból nem enged,
Mint mindig, csak rád gondolok,
Álmatlan éjszakákon rólad álmodok.
Leveszem órám, időm most megnyugszik,
Halk kattogása a csöndben elcsuklik,
Szellemem önmagába ölelkezik,
Emlékbeli bányászat következik.
Sokszor gondolok arra, mi lenne, ha egy napra visszakapnálak,
Ha újra ölelhetnélek, becézhetnélek, csókolhatnálak,
Csak egyetlen napot kérnék, hogy te újra élj,
Hogy lelkünk újra egybeforrjon, hogy hozzám érj.
Lóg az eső lába vánszorog az este
napi teendő is sutba lett helyezve
fáradt a test mindig de fitt még az elme
csillagos égboltról a kék szín levetve.
Emlékeim közt kutatva,
mind közt elsőt megragadva
megdöbbenek, szomorkodom,
létem okát kutatgatom.
Négysoros
Sírig tartó hűségedet nem feledem soha,
Hitvestársi szerelmünkhöz nem leszek mostoha.
Horror belegondolni, hogy napok óta
Nem beszélünk, a szívemnek ütött az óra,
Bánatában már szívesen megszakadna,
Szegényen dobog, pedig még maradna.
Mintha ezer éve nem ölelnélek,
bármit tennél, szeretnélek.
Hiába felednélek,
mindenhol téged keresgéllek.
Napról napra jobban fáj...