Hiány
Lélegzem. Élek. Kesergek.
Szívemben a bánat a rengeteg,
Melyben elvesztem talán már végleg,
S sírom is, melyben büszkén halok meg.
ismét itt vagyok.
csábító aromád megint megtalált.
menekülni akarnék, de nem tudok,
hisz egyetlen apró korty, s ereimben érzem a koffein hatását.
Egy elveszett tekintet
keres a távolban,
egy magányos szív kiált
érted halkan.
Neve jelent virágot,
Mely találó, hisz oly szép is,
Sokaknak a világot.
Sebhely
Állok a sors előtt tekintve értetlenül,
Miért sodor össze oly embereket,
Kiknek nincs rá esély, mód, sem időkeret,
Miként a kettő egymásé legyen szerelméül.
Száraz falevelet
sodor az őszi szél,
hányja-veti ide-oda,
mint kavicsot a koldus bakancsa.
Valahol
a Himalája csúcsán álltam,
vagy csak ültem a szobában...
Hiányt szenvedett a szem okossága,
Igaz lépteiben elgáncsolta a vágy,
Álmot szórt rá, tévelygő béklyót borított tudatára,
Nyergeket kapott hátára, mivel vágyai lovagoltak,
Odvas fák övezték akkor a végső hely bejáratait...
Így idősen is szép lenne az élet,
Ha volna melletted szerető lélek.
Mégis várom... való és képzelet határán
Álmomban igen régen voltál,
Volt, mikor sűrűn beosontál.
Hiányoznak az együttlétek,
Csábítóak, mint a csalétek.
Várom jöttödet, Kedvesem,
Hiányod sebet üt szívemen.
Erős karjaidban édesen
Ringatózom csendesen.
Félek. Nem merem.
Gondok. Fejem verem...
Hiányzol! Mint májusi búzatáblának a nyári eső.
Kecsesen hulló áldás, mely oly frissítő.
Szomjazó, szikkadt földnek aranyat ér.
Mint szívemnek mosolyod! Oly szép, oly kacér.