Hiány
Én már nem akarok nélküled aludni -
a gondolat csillagtáncot jár az égen,
hát hogyan tudnék én magamnak hazudni?
Szemhéjam feszül emléked börtönében.
Nem jön az álom, örök az éjjel,
sav a valóság, átok az este.
Utánad vágyom, csak engem érzel,
fekete rónák fekete teste.
Akartalak, de meg nem kaptalak...
Békén téged én sosem hagytalak.
Hosszú ideig tetszelegtél előttem,
Szemembe mondtad, mindig bejöttem.
Nem várlak többé,
talán még fájni fog,
ahogy szembejössz,
gondolatom csak vánszorog.
Könnyű csipkék holdfényes éjt takarnak,
csendes a környék, mélyen hallgatag,
magány könyököl egy oszlop szélére,
lámpaláng suttog gyengéd szavakat.
Ülünk a csillagokon csak te és én,
Észre sem vettük, hogy elengedtük egymás kezét,
Kerestelek végig az egész Univerzumban,
Aztán megtaláltalak a Földön emberi alakban.
Karácsony kedvenc ünnepem,
Mert a család együtt ünnepel.
Szürke égbolton lágy fény dereng,
Hűvös érintéstől a test megremeg,
Bús álomból ébreszt a magány,
Ma még a remény táncra hív talán.
Helyezkedés, új szemlélet,
Alakváltás szüntelen,
Biztonságát keresi
Mindenütt a becstelen.
Fénnyel táncol az ég,
Nem búcsúztat még,
Most is szépet remél,
Hogy holnap újra felkél.
Vitorlának repül,
Majd puha háttal lecsúszik rajta
Véletlenül,
Újra és újra, ahogy szél forgatja...
Tudod, anya, gyakran gondolok rád,
peregnek a napok, és nekem nem változtál,
már nem öregszel, már nem vagy beteg,
úgy látlak, ahogy elvesztettelek.
Ólomsúly koppan léleksebemre,
emléked nagyon felkavar,
fázósan rándul össze az este,
jótékony homály betakar.
Nélküled olyan más a karácsony
Várom a csodát...
Nélküled csonka maradt a családom,
Nélküled olyan más lett a karácsony.
Eltávoztál... jöttöd hiába várom,
Nélküled csonka maradt a családom.
Felnézek az égre.
Mit látok?
Téged.
Ugyan mi mást láthat
Egy magamfajta ember, ki reggelente melletted fekve téged csodálhat.