Hiányzol
Porból lettünk, porrá leszünk,
Mégis ellenségeskedünk.
Nem értem, ez milyen élet.
Nem vagyok még elég érett?
Hiányzol. Csak így,
egyszerűen.
Nincs semmi,
de semmi cifraság,
még rím sem kell,
sem képletek,
kötött szótagok se.
For you
Vedd el örömöm s boldogságom,
Vedd el szeretetem, orvosságom,
Vedd el szívem, vedd el lelkem,
Vedd el, mim van, nekem nem kell,
Vedd el... s add oda szíved,
Megőrizném, enyémbe zárnám,
Vigyáznék rá s várnám,
Hogy megszeressen...
Magam sem tudom, mi ez az érzés,
Vágyom rád, de egyszerre gyűlöllek is.
Szavaid húsomba marnak s a szívemet tépik,
De én nem tudlak téged még elengedni.
Nincs íze a sónak,
Sem ereje a szónak,
S mint karóba húzott varjú...
Ilyen az én gallérom,
Kissé csálé, ferde,
Könnyeimmel áztatom,
Most nem veszem észre.
Hiányzol, mint ételnek az ízesítő só,
mint könyveknek a szépen leírt szó,
mint fénylő csillagok a végtelen égnek,
mint tarka virágok a zöldellő rétnek,
annyira hiányzol.
Mar a parfümöd, mit magamra fújtam,
Mint a távolodó jövőképem, a múltam.
Te vagy az, én derék hercegem,
Tudom hogy, szeretsz engem.
Most elment a gyorsvonatod,
Téged nézlek a párás ablakon!
Ezernyi szikrázó fényben jössz felém,
lángcsipkés jelenés - könnyfelhők mögött,
hárfahangú szél emlékekről zenél,
míg megáll az idő ég és föld között.
Látod, megint hozzád írok,
pedig a galaxis úszó
szigetei közé nem jut el
a hangom, míg te ott ülsz a
kéklevelű fák között,
és hallgatod a szférák...
Egy kopott, öreg kabát lóg a fogason.
Hosszú, borús-mély álomba szenderülve,
Emlékek vad kavalkádjába merülve
Jár időtől megfakult, messzi tájakon...