Hiányzol
Tudom, hogy kis szobám falához
Döntenél, és erősen meg is alázol,
Ha azt akarom.
A mellkasodon fekszem
némán, csendben.
Mindketten érezzük, hogy most
minden rendben.
Könnyeimmel vetekszem, úgy hiányzol.
Ajkaim csókodért égnek, úgy hiányzol.
Bármit megtennék, hogy megkapjam őket,
Bár megszökni innét hatalmas vétek,
Lehet, így többet kapnék belőled.
Egy igazi doktor bácsi emlékére
Egy jó barát csendben végleg lehunyta szemét,
harcolt a kórral, mi tönkretette életét.
Méltósággal, emberfeletti küzdelemmel
viselte szenvedését, elviselhetetlent.
hiányzol, mint mély völgyből a patak,
mint szívemből a hit s az akarat.
Itt vagy közel, mégis oly` távol,
fényed halvány, még pislákol.
Elvesztem számodra a sorok között,
vártam a leveled, ami nem jött...
Közeledik halkan lépted,
titokban már lelkem ölel,
átkarolnak az emlékek,
tudtam, hogy nemcsak vendégnek
jöttél a szívemhez közel.
Szürke homokká porlott szét életem,
lassan széthord az idő, mint port a szél.
Lelkembe mar minduntalan végzetem,
fülemben ott dobol a szüntelen miért?
Érted imádkoztam éjjeleken át,
lelkemmel hívtalak, mert az ismert.
A nappalokon csak lassan folytam át,
s vágytam, hogy mi hiányzik, felismerd.
Valaki, tán az ősz átsétált a kerten.
Bámészan megállt a hársfa alatt.
Mélázva tépett egy-egy levelet,
majd szórakozottan továbbhaladt.
Eljött az idő, hogy újra egymásra leljünk,
Hisz ma te és én, együtt kell lennünk.
Hullámként lepted el üres szívem,
Illatod átöleli magányos lelkem.
Állok és tétovázok, hol a nyár?
Nyílik feléd karom és bezár.
Zuhanunk érzelmeink világába,
Onnan merítünk erőt egymásba.
Leérünk az igazság bugyrába.