Hideg
Elmélázok az őszi színkavalkádon,
gondolataim messze vándorolnak,
szél fújta, száraz falevelek
kísérnek végig az utazáson.
Jöttél s
elsuhantál.
Semmiből tűntél elő,
reményt ébresztettél,
értelmet adtál egy szürke létnek...
a gondolkodás szó nélkül köszönt
elsőre nem mutatsz közönyt
eltitkolsz néha dolgokat
nem leszek aki csak bólogat
Nyomó és bánatos üresség,
tiszta semmi táncol némán.
Elfojtott bánathalom gyűlik
Az összetört, puha arcán.
Gesztenyeillatú őszre vágytam,
mikor a szél enyhe, készülőben,
ha felkelne vadul tipró vágyban
szél-cibálta színek erdejében.
A lélek mögött húzódó, hideg ráció ural,
a szív megalkuvó, gyenge, szakadó huzal...
Veled fekszem, Veled kelek életre.
Valóra vált szívemnek tavasza,
Frissülő lomb közül Neked szól éneke,
Rólad mesél a kis cinege szava.
Szépnek szántam a szabadnapot, mégis úgy esett,
hogy ma emberes, szemgolyót szaggató szél kerekedett,
s a felhők mögül előúszó nap koronáján
elméletem szerint vagy ezer bozont keletkezett.
Nem lehetek az Idő parancsnoka
Az ablak előtt állok, és nézem az estét,
az elfolyó idő börtönében ragadtam,
mint paletta sarkában a fekete festék,
elmosódtam ebben a festékáradatban.
Kertek alatt oson,
sompolyog a tavasz,
szelíden süt a nap,
de az idő ravasz.
(3 soros-zárttükrös)
Mély, szinte halotti csendet sugall a sűrű hóesés,
Miközben rettenetesen hideg van, és nem oly` kevés...
Mély, szinte halotti csendet sugall a sűrű hóesés.
Lesz még "nemulass"
Tél szele fú még,
fázik a sál.
Hó hideget kér,
álmodni kár.
Zúgó fáknak hűvöse,
szélnek fázó köntöse
kigombolja a hideget...
Az eső is megered.
Kínai versformában...
Jégcsapok
Fürtökben csüngnek
Sorban az eresz alatt.
Fecskefészkek üresek,
Rég elköltöztek.
Itt a tél
Csípős szél fújdogál, hozza a tél illatát,
Ködös hajnal dereng, nem látni nap sugarát.
Erdőt, mezőt s rétet szürke lepel befedte,
Fák könnye hull, lombjukat a szél tönkretette.