Hit
Van, hogy meg kell állni. Van, hogy befelé kell figyelni.
Van, hogy nem hallod szíved szavát, és ha tetszik, ha nem, a vállalt út vár most terád.
Félelmed nagyobb volt, mint a valóság.
Nyitott az út, ami most vár terád.
Az emberek célja boldogság,
Egy életen keresztül hajszolja,
Ezért eped s fárad oly sokat,
Ki tudja elégíteni vágyát.
Az Úr nevében ezt és ezt tedd,
így és így érezz!
Higgyél, mert hinni kell!
Akaszd nyakadba rózsafüzéred!
Egy szeptemberi délután margójára Dublinban
Dublinban ért az ősz,
Valahol az Abbey Street árnyékában.
Szeptember végi smaragdzöld emberek mindenhol,
S a remény az utcákon esővízbe vegyült.
A kitartás csak annyi tán,
hogy megyünk Jóisten útján.
Hitet keresve a lélek után,
a süllyedő világ dágványán...
Mennyi szép van, mennyi jó!
Mennyi dallam, mennyi szó!
A lélek biztosíték bennünk
Örök halhatatlanságra.
A test csak porhüvely, ahogyan
Magasra törő sas kalitkája.
Ha kérhetnék... egyszer szívem szerint valamit,
azt kérném, ne legyek nagyravágyó itt.
Magasabb szféra lakói,
Lélek fényének őrzői.
Küldetéssel születnek le
Anyagi síkú Földünkre.
Érzem, hogy ez a nap csodás lesz,
hisz a rigó is dallal ébresztett.
Mikor egy csillag felragyog az égen,
Csendül az ének egy szív rejtekében.
Mikor dal zeng az esőszitálásban,
Az égben angyalkórus kísér lágyan.
Szemeid csillogásában vajon megtalálod önmagad
ha a valóság szent tükrébe nézel? Mondd, lenne-e szavad,
mikor a hit virágát az igazak örömből tapossák,
a szívbe víz kerül, az elme rémálmokat lát,
a lélek pedig ezért átvedlik ártatlanból harcossá?
Légy erős, kit a vihar könnyedén
odébb nem taszíthat, mint ahogy ősszel,
vad szél által a fáról letépett
levelet; - Erőtlenül elveszel!
Benned van az Isten, benned van a minden,
szívzuhatagban trónolsz temérdek kincsen.
Szíved a központ, megérzéseid tudás,
teremtő erőd szőttes, átokra áldás.