Hit
Mit csináljak, ha nem szabad? Mégis csak ő kell nekem...
Mit csináljak, ha nem szabad? Mégis, arcát nem feledem...
És Isten már megada` a siker,
És lény már éli, öröm.
Búja hamar csendes
S váltja életöröm.
Köpködés és haragvás,
Egymásnak is aláás,
Önzés, ármány, csalódás,
Ilyen ez a vallomás.
Létezik egy angyal odafent az égben,
mindig eljön hozzám, hogyha szépen kérem.
Mikor térdre rogyok s nagyon fáj a lelkem,
csendesen megölel, leemeli nehéz terhem.
Menetelés, nem több ez éjszaka,
Időnként feldereng az éj szava,
Ki szemmel lát, az vakon megy,
Útja lesz ím, kopár hegy.
Elindulnék oda, ahol
senki nem vár rám,
mennék az úton egyedül,
mint fénytelen ábránd,
és ha éppen arra jársz, hát
felkéreszkednék,
a szekér bakjára csöndesen
felülnék melléd...
Születni és továbbélni,
küzdeni s még remélni,
hinni azt, mi jó és eljön,
bízni, tenni s feleszmélni.
Nem fogja le senki a két kezünk,
semmit nem ér a hit, ha vétkezünk!
Köszöntő
Ma éjjel, ha majd tizenkettőt mutat az óra,
Megkondul a harang s üt a templom-toronyóra.
Kinyitom az ablakom, arcom égnek fordítom,
Leheletemmel az égre... köszöntőmet írom...
Szürke égbolton lágy fény dereng,
Hűvös érintéstől a test megremeg,
Bús álomból ébreszt a magány,
Ma még a remény táncra hív talán.
Hegyeken, völgyeken át,
Messze innen valami vár,
Táncot jár a délibáb,
Benne is őt látom tán.
Vándor ül egy kőhalmon,
Álmai a lenyugvó Napon,
Honnan indult nagyon rég,
Csak a kövek őrzik még.
Úgy szeretnék madár lenni,
úgy szeretnék föntről látni.
Hol nemcsak a síkidom formálódik,
az egész már nem forgácsolódik.
A tér ereje más szemszögéből láttat,
már mit sem ér eszmék hasztalan csatája.
Felvonó a csillagokba
Délibábos estéken visszaemlékszem,
mit láttam az égen réges-régen,
hogy három madár volt vagy lepke,
nem lényeg, mit számít az egy eretnek
versben, ha a csuhások megbélyegeznek,
erőm nem hagy el, él bennem ma is a remény,
Pater Noster!
Kívánság
Ne legyen fájdalom,
ne legyen harc, s
a szeretet arasson búzát,
s találjon mindenki múzsát!