Hit
miként elhagyott kereszt
oly elesett lett bennem a hit
felszinre tör félelmem
köröttem bontja szárnyait
útszéli árok s egy időtlen kereszt
bádog Krisztus rajta megfeszitve
nem térdel senki hogy imát mondjon
rozsdás könnyeket nincs ki törölje...
Ha körülnézel ebben a felemás, lassan embernek
Élhetetlen világban, mit látsz magad körül?
Az emberek, mint az űzött vadak, hajszolják a
Boldogságot, kergetik, amíg csak össze nem rogynak.
Verset így még sosem kezdtem,
De: ma váratlanul bemerítkeztem.
Ha úgy érzed, hogy senki sem szeret...
Ha úgy érzed, hogy senki sem szeret,
én itt vagyok, itt vagyok Veled.
Együtt zord bérceken, sík sávokon át,
a vágyhoz kötöttség szűk, rácsos halmazán.
Nagyhét van. Ághónaljban szorít a tavasz.
Böjti szél zúg, harangszóban megkondulok.
Távolodóban az égbolt, fullaszt a maszk,
mégis kihímezzük törékeny korpuszok
Békésen csörgedez
Csendes hajnalon,
Tükrével álcázva
Siet nagyon.
Pillangó szállt fel kora hajnal,
Azt súgta, él valahol itt egy angyal,
Útra keltem erdőn-mezőn,
Kerestelek már hegytetőn,
Itt talállak eme ház közepén...
Árnyékban pihen éjvándor,
Tőle már minden távol,
Vad korcsok kergetik,
Később nyomát sem lelik.
Világok világa,
teremtés csodája,
testben test fogant,
anyaság imája...
Intés
Kattogott szívem egyre
jobban,
a halál mezsgyéjén
piros szőnyeg, ballagok,
most meghalok!
Apró tavacskaként indultál,
Csak néztelek, és egyedül magamat láttam felszíned tükrében.
Volt, hogy eső voltál,
Először lágyan cseperegtél, majd zivatarrá váltál és zúgó viharként tomboltál
különös érzéseket hagyva magad után:
szépséges fájdalmat,
fájdalmas reménységet.
Lentről jönni nem szégyen
Az élet sokszor nem válogat,
Elénk tárja sorsunkat,
Tetszik vagy sem,
A szívünk szerint egy út van!
Haikulánc 6 szemből
Vagyok a kereszt,
Ha a Sors adja, legyek,
Felveszem s viszem.
Kicsi falu, kicsi templom,
Abban ott van az oltalom.
Isten őrzi ezt a házat,
A pásztort meg a nyájat.