Holnap
Azt hiszem, ma volt az a nap,
amikor ráébredtem,
hogy semmit sem szabad halogatni.
Az élet egy pillanat műve, és volt, nincs.
Ezért nem szabad engedni,
hogy mások irányítsák az életedet, érzelmeidet.
Hétköznapi kínok
és ünnepi esték.
Emelj a magasba,
hogy bajom ne essék.
Vasárnap hajnal,
megint eltelt egy nap.
Rohan az idő,
egy pillanat, és itt a holnap.
A sör már langymeleg,
amint megül rajt a tékozló jelen,
és fejemből kinézve
hunyorgok az égre,
s önnön magam merülök el
a bamba szürkeségbe.
Egy fázós alkonyon szél kap a hajamba,
borzos esték ásítanak, mind velem maradna.
Egy kényelmes fotelban hátradőlve
nézem, amint lassan lemegy a Nap.
Ülök a teraszon, előttem a végtelen,
mögöttem a múltam már hallgatag.
Fakapu zörren, majd kattan a zára,
letűnt korok porát kavarja a szél.
Rálépek a jövő nagy színpadára,
padlója márvány, az ajtaja acél.
Szemünk bogarában ég az alkonyparázs -
gyengíthetetlen a csillagok szikrája,
tegnapvolt álmai lett benne a varázs,
szivárványemlékek ecsetje pingálja
lustán andalog az eltévelygett idő
majd pimaszul lóg a kandelábereken
aztán forogni kezd - irama szédítő
ugróiskolázik a macskaköveken
Új szót, gondolatot szül a képzeletem,
versekké dagadnak.
Talán én etetem?
Megkopott ablakon kitekint a talány -
azúrkékre ömlik sötét, éji festék,
csillagfény sem remeg rideg mennybolt hasán,
elvonul a nyár is, költöznek a fecskék
Mi belehalnánk a büszkeségbe
régvolt lomjai, rongyai között,
beleolvadunk a szürkeségbe,
bár lila a köd álmaink fölött
Jázminok illatát szüntelenül érzem -...
Tegnapot temetem - fekete álmom.
Sírjára bíborszín rózsát fektetek.
Kétség suttogását hallgatom,
mindazt, ki támadott megvetek.