Hópehely
Ezüsthold fénye hullt az én fámra,
hópehelycsipkés volt a ruhája.
Kint állt az utcán, bátor volt, erős,
nem hajolt meg egy villanydrót előtt.
Puha ködpaplant ringat a táj,
Idill pihen cinkéknek fészkén,
Az erdő is elcsendesült már -
Holdfény ül tűlevelek szélén...
Gyémánt-könnyes jégvilággal
köszöntött be a karácsony,
pihe-puha hótakaró,
fehér bársony ült a tájon.
Hópehelykristály, csillogó csoda,
tenyéren viszem, adnám már oda...
pelyhek légrevüje szeszélyes nász
hó-dunnán összetapadva...
Hófödte táj, jaj, nagyon szép,
ahogy a havon csillog a fény,
egy kicsit ezüst, egy kicsit kék,
kár ide szó, minden beszéd.
Ho-ho-hó, hull a hó!
- mosolyog Télapó.
Közeleg karácsony,
dísz lóg már a fákon...
Tüllruhában egy hópihe
gyönyörű szép táncot járt,
az égből elszabadulva
tenyerembe beleszállt.
Kristályfellegeknek jéghideg varázsa,
Hangtalanul tiszta, bájos szárnyalása.
Csillagként lehulló leheletnyi álom,
Csendesen landol egy üde fenyőágon.
Haikufüzér
tavasz tükrébe
nézve sima babaarc
tekint rám félve
Szél
ringat
zöld fenyőn
csillagfüzért -
csúcsán üstökös
Néha reszketek:
hógömbben pilinkézve
a sors kezében.
*
Megváltást remél
Isten szeretetében
hópehelynyi lét.
Hópehely született sokadmagával,
Áldást visznek az égből garmadával.
Csendben száll a lelkem,
mint a lágy szellő.
Simogatja arcodat
a hópehelyfelhő.
Csillagok táncát,
angyalok dalát
elhozza hozzád
hegycsúcsok ormán
aranyló sugár,
a megtisztulás.