Humor
Háromló türelem, fapadok halsora,
dühít a fenti szél, padlások, rozmaring,
viruló gyöngypenész, vegybárgyú mostoha,
kába húr szünetel, párja orozva ring.
Egyszer írtam egy ünnepélyes verset március 15-re.
És jött a poet-értékelések legkülönösebbike:
"Hát igen, nagyon fontos a természet és a környezet védelme."
Hosszan gondolkodtam, hogy jön ez ide, míg lassan...
Mosolygós jókedvem
nem vitte sokra,
nagy súllyal vállamon
állt be a sorba.
Felnézek az égre felemelt karokkal.
Csodavilág vár ott öntött angyalokkal!
Jött egy küklopsz a szemészetre,
szert tenni pár szerény tesztre.
Szétrágott négy fényes képet,
s térlátása tényleg tré lett.
Mint katlan alatt a tűz,
lángja perzseli az üstöt,
égett bele arca, lelke,
kormos lett egész személyisége
attól, mi szégyenletes csalódás,
düh, fájdalom, ha megénekelném,
mondhatnám, szörnyen fáj dalom.
Az már csak olaj az irónia tüzére...
Zúg a fülem doktor úr
Pirkadatkor azt hallom
Benne csobbanó a víz
Estebédkor azt hallom
Benne loccsanó a víz...
Kegyes légy hát! S hol malommá fut össze
Oly sok bérc-magas csermellyé esése,
Nőjön templomod, ó, vizek örökre
Dermedő s szétugró húsába bevésve,
Eltakart erő, mi tajtékján felejtett,
Néhai gigászok tüdejébe párát
Zöld mélység nyomásán roskadozva rejtett,
Vert acél tükrein keresve a párját...
Egy farok gyíkját elvesztette.
Töprengett is, hogy helyette
Növesszen egy másikat?
Vagy talán szent áhítat
Hangján kérje az urat,
Adjon egy gyíkot, újat.
Kipecázott az Aranyhal,
míg trécseltem egy varanggyal.
Szép mocsár volt, ahol éltem,
nem hittem, hogy damilvégen
Elefántcsonttornyában élt a lány,
kőszívén lakat, lelkében talány.
Esetleg talán veséje, lépe?
Sajna, ide egy orvos se lép be.
Vádolom a Napot,
Mert imádom a fényét,
Izzó bőröm falja
Fényes büszkeségét.
A pünkösdről írok, de mért nem vívok harcokat?
Nem érint meg a Szentlélek, vagy csak
nem szívom a csíkokat?
Pedig jobb, ha az ember kitűz célokat,
és nem cenzúrázzák...
élt olyan?