Idő
Még néhány kedveset mosolyog ránk a Nap,
amíg mosolyogni még ereje marad.
Gyakran szégyenlősen felhők mögé bújik,
s tán ott is maradna a zord télen túlig.
Kérlek, adj nekem méltóságot
nyűgre, bánatra, veszélyre,
úgy viseljem, mit az élet rám sóz,
ne törjek több darabra mégse.
Próbáltam szeretni, szívedet elnyerni,
Jobb lenni... nem tudtál semmit sem elhinni.
Vágytál rá, más legyek, bár tudtad, nem lehet
Máról holnapra átírni egy életet.
Elfogyott a szó a szájról,
a csönd ciripel egy dalban.
Elhallgat a hang a tájról,
és elsüllyed a kés a vajban.
Ábrándos, nyári esten
bámultam ősi csillag szemébe,
ragyogott ifjún, indultam felé, de
holdas álmodba estem...
Sötét erdőben barangolok bús magam,
semmibe vesző, gazos ösvényt követek céltalan
Látod ezt az apró csodát?
Most állj meg! Itt van, közel.
Lehet, hogy ez a pillanat
soha többé nem jön el.
Két alapszínre osztom a világot,
legyen jó és rossz, két külön köteg,
nem is emlékszem, ki és mikor járt ott,
s mért vannak ma is benne a szögek!
A válasz láthatáron.
Kérdést várom, hátha sok van.
Ma megáll az idő.
A pillanat egy helyben várakozik,
csak néz jobbra és balra,
de nem indul.
2018-as állapotomra hivatkozva
Miért nincsen szerelmem?
Miért rossz az életem?
Mindent én sem tudhatok,
csajok után koslatok.
Titokzatos jövő
Múltam van már, nem is olyan rövid...
Lerágott csont már teljesen, tövig...
Ami volt, elmúlt, változtatni nem lehet,
Nem is akarok, ez ügyben ennyit tehetek.
Egyszer mindenkinek eljön
Az idő súlyt akaszt nyakába
Lassan halmozza ahogy felnő
Mire ráeszmél annak súlyára
Nem több, csak egyetlen nap az élet,
a reggel felébred, alszik az éj,
holnapom kérészként idetéved,
fodrozódik, mint egy hullámtaréj.