Illat
Egyenes úton járok,
de a hátam már görbe,
mégsem esek
csuporból vödörbe.
Vörös rózsa, a szerelem virága,
illatozzál kedvesem házában.
Szirmod hulljon a lába elébe,
hadd sétálgasson rajta kedvére.
Reggeli napfényre vágytam,
május zümmögve megérkezett,
rászállt a lila orgonára,
- Hogy vagy? - csak ennyit kérdezett.
Kívánság, vágy és a szeretet...
Köztük vajh` mi különbség lehet?
Kiskertemben van sok szép virág,
Jácint, tulipán s csillagvirág.
Elém lebbent egy illat,
úgy érzem, itt vagy...
Leng,
leng az illat,
nem hagy!
Hullámok cikáznak, színesek,
színtelek, szagosak, semmilyenek.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Jártamban-keltemben
szépsége elvarázsolta lelkemet.
Lágyan ringó búzamező,
új kalászát hozó, érlelő, hol
képzeletemben máris megjelentette a jövőt.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
merengéseimből
Pirkad. A város még álmodik. Zajtalan.
Elmém csak úgy létezik dallamtalan.
A hajnal kicsit hűvös, fázósan betakar,
társam egy feketerigó, zizzen az avar.
Hajnalvörösben lángol a repkény,
csészékbe töltöm a gőzölgő kávét,
áldásos aroma eltölt reménnyel,
egy szép, őszi nap ígéretével.
Uram, köszönöm neked a reggelt!
Egy messzi bolygón
kávé-tenger hullámzik.
Onnan származom.
Virágzik a hárs, végre itt a nyár,
Ám a szerelem nem virágzik már.
Csendes eső után száll hárs illata,
Változik a szív kedélyállapota.
Mily szépséges ez a nyár,
a patakcsobogás,
gondtalan álmodozás,
csicsergő kismadár.
Ne félj, anya! Minden rendben...
Csak a szív ver hevesebben,
tudod, most kicsit izgulok,
de te legyél csak, légy nyugodt!