Ima
Mindig van új holnap, és van szeretet,
ne ejts ma több könnyet, szűnjön kételyed;
Karácsony van ismét, a bú nem való,
mégis kér a fohász, letérdel a szó.
Édes, jó Atyám!
Kérlek, hallgasd meg imám.
Emeld tekinteted azokra,
Kiknek fájdalomtól gyötört
Könny áradata hull arcukra.
Csillagok ünnepe
Múlt otthonában
Körbeölel a csend,
Mécsesek fényétől
Ma ragyog a szeretetkert...
Szüleimre emlékezem
Most nehéz könnyek peregnek le
a szívemre, befelé folynak,
nehéz a szó, minden gondolat,
édes szüleim egyszer voltak.
Kezem anyám fején,
homlokát simítom,
letörlöm könnyeit,
nézni már nem bírom
Drága Mennyei Atyám,
Kérlek, hallgasd meg imám.
Hálával és szeretettel gondolok rátok,
Kik már e Földről eltávoztatok.
Felfénylő remény, te csaló!
Nem látszik tőled a való.
Az erdőben esteledett,
Jankó is elcsendesedett,
két kezét imára fogta,
ahogy minden este szokta,
imájában azt kívánta,
teljesüljön az a vágya,
hogy reggel, mikor felébred,
nem hisz a saját a szemének...
Isten útján haladva,
Szellemi törvényeket betartva,
Hitünk legyen erős szikla,
Szívünkben béke, harmónia.
Hiszek a közös szóban,
A csókban,
Hiszem a szavakat, a pillanatokat.
Hiszek a jóban, a szépben,
S hiszek a reményben.
Amit irántad érzek,
Az olyan, mint az életnek a víz
És a természet kincsei,
Mely a földön egyensúlyt teremt,
És a szívhangján üzen.
Lankad már a vén folyam dühe,
talán, mit elvett, végre visszaadja.
Égbe vágyó lelkeket mélyén elrejtve,
testüket rideg hullámsír fogva tartja.
Elvesztettelek! Elvesztettem magam!
Eltévedtem. Nem tudom, merre visz utam.
Legyen áldott a teremtő kezed,
Mely életet adott az embernek.
Legyen áldott e Föld.
Melyet teremtettél nekünk.
Elszórtad az élet magvait,
S kezünkbe adtad a reményt.
Istenem, de szép lenne a túloldalon élni,
düledező kapun túl életet remélni,
mesélni a lombkoronán minden levélnek,
hogy ne legyenek kitéve mindenféle szélnek!