Ima
Hallok sírást, s könyörgést hoz a szél,
Egy anya mond imát,
S könyörögve kér!
Hideg, februári reggelen gyűltünk egybe eléd
Könyörögni hozzád, hálát adni neked
Imánk tömjénje égbe száll, kegyességgel hallgasd meg
Felajánljuk életünk, szenvedésünk, bűneink
S minden kis jót, mit megteszünk
csupán a keresztek állnak
s rajtuk a megfeszített testek
a domb kiürült lassan
a bámészok szétszéledtek
a haldoklók kínszavai
magasba az égig szálltak
sötét fellegek esőt hoztak
mosták bűneit e világnak...
Kiment a pusztába a Lélek,
Nem tudott olyan messze menni,
Hogy vétkei ne kísérték volna útját,
Kiment a pusztába a Lélek,
De csak magányra talált
Kérlek, adj erőt, hogy életem célját
Betölthessem, és felvállalt feladatomat
Végigvigyem.
Kérlek, erősítsd hitemet, hogy az élő hit,
Bennem bölcsesség adománya legyen.
Sűrű, tejfehér köd ülte meg a tájat;
minden kísértetes, míg a szem csak láthat.
Hej, be szeretnék most ködszurkáló lenni;
fény derengne elő, még ha csak mákszemnyi!
Ha úgy érzed, hogy senki sem szeret...
Ha úgy érzed, hogy senki sem szeret,
én itt vagyok, itt vagyok Veled.
Együtt zord bérceken, sík sávokon át,
a vágyhoz kötöttség szűk, rácsos halmazán.
Világok világa,
teremtés csodája,
testben test fogant,
anyaság imája...
Intés
Kattogott szívem egyre
jobban,
a halál mezsgyéjén
piros szőnyeg, ballagok,
most meghalok!
Ez is elmúlik
Hajnal pirkad, kinyitom ablakom...
Uram, ha épp most a világra lenézel,
bizonyára régmúlt életet idézel,
volt már sokszor járvány, szívekben félelem,
láthatunk távoli időket képeken!
Az irgalmasság körülleng,
Élet így emelkedettebb.
Bűnt eltörli a kegyelem,
Megbocsájtó, jó Istenem.
Sok a súly válladon, tudom, világ,
s kevés benned a nyíló hóvirág.
Mégis részeddé tett engem az Isten,
bár nehezen lelem a helyem itt lenn.