Iskola
Aki betéved
A tudás kertjébe,
Tudásmagot ültet
Kertész a fejébe.
Elballagott a vén diák,
az iskolát hátrahagyta,
kihívás tárul elé,
cukkolja is a nagyapja.
Mikor az élet maszk nélkül tárja kapuját,
ballagásra készül, ki elhagyja iskolát,
ki az érett korba mostanában lépett,
semmi nem tárható eléjük, mi kőbe vésett.
Lehetsz diák, tanár, szülő,
ez a tanév nehezebb,
gondolatban felderengő,
a több néha kevesebb.
Az életed az iskolád,
mi megmutatja önmagát,
egy állomás egy tanterem,
mely elkísér az éveken,
sok érintés, mi porba hull,
majd újra él váratlanul...
Egyik Győző, a nagy költő,
befejezte az áltit,
`17 szeptemberében
el is kezdte a gimit.
Tanóráimon csak engem figyel,
gyönyörű, pislákoló szemeivel.
Az ajkai közé veszi a tollát,
csavargatja fényes, dús haját.
A zene és én
Zeneiskolába nem jártam,
de az elméletet bevágtam,
voltam hangszer közelében,
nem állt jól kezem ügyében.
Az elvesztett hírnév és az elvesztett barátok
A történet úgy kezdődött:
én voltam a központban.
Mindenki engem tisztelt,
a kiskirály sem élt jobban.
Régi, szép emlékek felidézése
Volt olyan, ki ellenségem,
Az ok az én bő beszédem...
Egyszer, március közepén
Feleltünk: Kristóf és én.
Az én feleletem hármast ért,
Kristóf felelete négyest ért.
Mikor beléptem a régi iskolánkba,
örömmel gondoltam rá az ifjúságra.
Rengeteg szép emlék tolul az agyamba,
nem ismerek ifjúkori önmagamra.
Pápaszemes, öreg bagoly
ült a fán és huhogott.
Megosztotta mindenkivel
mindazt, amit ő tudott.
Lassan telnek a percek
A biosz könyv felett,
Elejtem ceruzám
Az új szavak láttán.
visszhangzik ott minden.
a beton is veri
vissza, hogy mit vétesz,
vétek én is, de mit?