Isten
Simogató sóhaj az ágak hegyén,
velem való beszéd Isten tenyerén,
halkan súg nekem, és csendes a hangja,
mikor a szívem békétlenség lakja.
Játsszon velünk
Csatlakozzon a
nyertesek táborához!
Mi játszunk Önnel...
...Taposásba fordult lét rozsdás függönykarika.
Lelkem jönne-menne és sínén a vének
tanácsára csúszkál, csipked Isten ostora.
Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben,
nézz le ránk, és
lássuk meg magunkat szemedben.
Lássuk meg, mivé lett gyermeked...
Olyan kegyes velem az Isten,
hogy tanít szeretni a nincsben.
Világ baját elfeledve,
míg pihenhetek menedékben.
Verset fon a kétely
Akkor még csak gyermek voltam,
Mikor nagyapámat láttam holtan,
Békés arccal koporsóban,
S bár már ajka szótlan,
Körülötte bánat izzott minden szóban.
Így januárról szálljon az ének,
távol az ünnep, múlnak a fények,
reszket a hajnal, él a sötétség,
mégis a hitben nincs soha kétség!
Adtál magadból, de nem értelek,
mert az itt rám szabott csak veled,
kötödést ugyan ad az egész világhoz,
de szárnyaló álmaimból a lélek kiátkoz,
hisz ott, csak gondolatnyi távolságra van
múlt, jövő s részek közt, teljes önmagam.
Hogy milyennek lát a világ,
nem számít, ne bánd!
Lisztesek lettek a fák
Bent deres már a fánk
És odakint a láng
Meggyúl a világ homlokán.
Nagy szakállú öregúr fehér ruhában?
Sötét vihar s villám alakjában
pusztító fergeteg, sebes forgószél?
Felhőcsipkén áttörő mennyei fényfüzér?
Új napra virradunk,
Urunk, hálát adunk.
Áldásodat kérjük,
Szeretetben éljünk!
Egyszer jövünk a világra
Egyszer el is megyünk
Néhányan ezalatt szelet vetünk
És vihart aratunk
Néhányan pedig vihart vetünk
És áldást nyerünk
Valamennyien viszont áldást adunk...
Várjuk a karácsonyt,
vajon hogy ünneplünk,
összejön a család,
vagy lezárva leszünk?
Haloványabbak az árnyak,
gondolatok rád találnak,
szilveszter után
messze, távol ködbe réved,
új éved a mindenséged,
életed fut ám!