Isten
Most vagyok a mostban
most már másik mostban
Mindig csak a most van
most vagyok a mostban
Gyengeség
Erőtlen erőddel küzdesz,
csüggedsz, mész és
hajtod mókuskereked.
Vékony dongalábad,
égbe nyúló ágad
sárguló almákat rejt,
almafám, drága,
szívem titkot sejt!
Az Életet kelti Életre.
Az Életem kelti fel végre.
MAGam nevelem MAGamnak,
A Család ÉLŐ ÉL(Ő)-ELEM-et haraphat.
Csapongó pelyhek hűtlen pilléi között
szívről-szívre szálltam, de már nem repülök.
Mi lehet a szikla titka?
Ki ezt tudja, igen ritka.
Nagy, méretes kődarab,
Tetején néha nedves kalap.
Az elvesztett hírnév, és az elvesztett barátok
A történet úgy kezdődött:
én voltam a központban.
Mindenki engem tisztelt,
a kiskirály sem élt jobban.
2018-as állapotomra hivatkozva
Foglalom a helyet,
akárhol is legyek.
Avagy a szenzitivitás alaptünetei
Változik a világ, változik is minden.
Változnak a körülmények és az élet.
Régen minden jobb volt, jobb volt az életem.
Mostanra már megtört, nincs a régi énem.
Tornyosul a horizont,
indulat nő a vágyra,
hamis este telepszik
az álmos Hortobágyra.
Mert minden a győzteseké!
Nem tudok hát róla most beszélni,
Így szívfájdalmam versbe öntöm ki.
Amin mi ketten keresztülmentünk,
Hogy gyerekekből felnőtteké lettünk.
Mert az idő az egyetlen igazi érték
Mindannyian álmodunk.
Mindig mást, mindig másként.
Valaki jót, valaki rosszat, melyből felébred,
valaki virraszt, mert nem jön rá az álom.
Ágyad szélén ülök, napok óta nézlek.
Életedről már csak kezeid mesélnek.
Rég nem beszélsz...
Csended útján elköszön a lélek.
Talán sosem tudják meg az emberek,
hogy minden áldozatot értük teszek:
miattuk lettem kitaszított a Mennyből,
mégis forrnak irántam a gyűlölettől.
Akarjuk vagy sem, az teljesen mindegy,
mindenkiben ott lakik az Isten,
ahogy magunktól egyre távolodunk,
szükségünk lesz, hogy Ő megőrizzen.