Jégvirág
haikucsokor
ha megszeretnél
talán szép is lehetnék
- a legszebb - neked
*
hidat építünk
két egymás mellett folyó
valóság közé
*...
mínuszok látszat lét
boldogság temetem
lehelet kacskaring
tűrt idők fegyelem
távolság csillagév
elfojtott érzelem
nem a tél sem a hó
nélküled vétkezem...
Testes alkonyatban nyúlnak el az árnyak,
kacskaringó csendjük fut kis szobám falán -
ablakomra festve - jégvirágos vágyat
maszatol az éjjel, míg újra rám talál...
Szállong sok hópihe le,
eljött a tél ideje,
hófehér táj, imai,
pelyhei ég fiai.
a megfagyott bimbó nem nyit
virágot de az ablakon jégszirma nő
fénytörésben megrepedt az istenhit
a türelemhez kevés az idő
Viaszbőrű télnek megvillan fogsora,
metsző, jeges szélnek suhint az ostora,
szilánkos bolyhai a dermesztő fagynak
erdőkön, mezőkön hűs zúzmaralazsnak
Szellőtáltos csillagos hókáján ragyog
a csipkelágy hajnal fénylő pupillája,
zúzmarazöngéssel érkeztek a fagyok,
macskakövön csillan tél-lépte szikrája
Jó lenne tudni,
persze égő bort "etkáért"
már nem gyújtunk, s elmegyünk
a rajzhoz egy cerkáért
Mily gyönyörű a tél,
Mondogatják sokan,
Erdő s tisztás fehér,
Mély álommá olvad.
Ősz már elbúcsúzott alázatos tánccal,
galagonya arcán rőzse-fonta ránccal,
tenyér-menedékben pihen alkony nesze,
tegnap-pillanatban bronzos, gyenge keze...
Hópelyhekbe öltözik a szeretet,
S fehér csodaleplet hint a tájra,
Béke hullik az emberi lelkekbe,
S kirügyezik karácsonynak ága.
Komor tél reggelén
ódon ablaktáblán
fátylat bont a pára
könnyes, bús magányán.
Borostás téli határ
kusza szakálla szerte áll,
szálai bokrok, cserjék,
zúzmarás alkony-vecsernyék...
Jártál egyedül téli erdőn?
Hol nem hallatszik semmi más.
Fák ropogása, fagy, ha eljön,
s alattam sítalpsuhanás.
Most hideg van, dermesztő ez nagyon,
nyílik már a jégvirág az ablakon.