Jelen
Az újratalálkozás emléke
Mondtam a könnynek a szememben,
most maradjon odabent,
rég nem látott rokonok jönnek,
most nem hullhatnak a könnyek.
úsznak a bálnák az égen.
olaj nélkül siklanak tova,
s pöfékelnek kicsiny pipájukból,
melynek füstje elszáll isten tudja hova.
Kellemes, idilli, halovány, mosolygó kávészemek.
Köröttünk a megtestesült nem-gondolkodás.
A megtestesült butaság?
Hát... azért bele kell ám törődnöd! Muszáj!
Szürkeség
"Hogy vagy?" Jól vagyok teljesen
Egy elvileg színes világban, ami teljesen színtelen...
Fakapu zörren, majd kattan a zára,
letűnt korok porát kavarja a szél.
Rálépek a jövő nagy színpadára,
padlója márvány, az ajtaja acél.
Szellemvárosból szellemvárosba költöztem,
mindenhol hófehér kísértetek lapulnak.
Úgy féltem tőlük, hogy a csendben üvöltöttem,
s ők üvegesen néztek, mint kik megvakultak.
Üvegpohár peremén megtörik a fény,
hideg külsejére szorítom a kezem.
Elterülök gondolataim hűs ölén,
agyalok, vajon hol járhat a végzetem?
nem esik jól ma semmi,
olyan esetlen, halvány
minden mozdulat,
talán jobb lenne
magam félretenni,
talán nem zavarna
a tudat, hogy annyira
színtelen a most, és pont...
A Föld nekem csak egyik életem,
Hol nyugovóra hajtom a fejem,
Hogy másnap, mikor ismét ébredek,
Rám köszöntsön a rejtélyes jelen.
Hallom szíved dobbanását,
zsigereid roppanását,
kamrádban az emlékeket,
pitvarodban enyémeket,
bíborhajnal reményt pumpál,
aortádban jövőnk pulzál,
érzem minden rezzenésed,
andalító szívverésed...
Békés az est tekintete,
csipkealkony ígérete,
ékszert rejtő csillagfonat -
tejúton egy göncölfogat
Tiszta papírlap a ruhám. Mintái a versek.
Összegyűrhetsz, ha mégsem tetszem, de...
EGY VÉN MARHA EMLÉKEI
Szétfolyt a bor a kancsóból:
füle s oldala is csorba.
Belesüllyedt e vénember
az örök földi nyomorba.
Újévi biztató
Tapsoltak már beléd elegen,
hogy rongyaidban fázzon
hívó szíved, s omló jéghegyen
jégcsap cseppből szánjon.