Jelen
Múlik, pereg... múlik, pereg
Keblében a por tekereg
Porszemből örvény
Ősi a törvény
Tegnapok
Homok...
Vajon van-e kiút?
Kötelező, hisz kötelezettség, torkom kapar,
Kötelet aggat rám az ég.
Sötét, sivár az éj,
Munkából hazamenet fejem szerteszét.
Voltak nagy találkozások,
váratlan pálfordulások,
mélységből kiáltozások...
Itt hagytad mosolyod a szivárvány fényében,
várom, megjelenjen a tó kristálytükrében,
hiába minden, elvett egy kőbe zárt világ,
hol az úr a sötétség és mozdulatlanság.
Úgy mezítlábas-szabadon volna jó
fülig gyermekmosolyban futni széllel,
hétköznapok ételében lenni só
- egymásnak. Újszülöttek reményével
Olyan faluképmás ez a kertváros.
De az egész csak egy hologramos anziksz,
a szomszédi mosoly, ha van, lekváros,
ember embernek itt nem több, mint tranzit.
Itt néha futnak az évek,
Az egyik pillanat a másik,
Fegyenc a saját fejemben,
Csak az idő, ami mászik.
EGY VÉN MARHA EMLÉKEI
Szétfolyt a bor a kancsóból:
füle s oldala is csorba.
Belesüllyedt e vénember
az örök földi nyomorba.
Reménybe öltözött
Haldokló pillanat,
Szívembe költözött
Csodás mozzanat.
Képzeletszárnyon repülök,
Varázs-világ röppen felém,
Habos fellegekbe merülök,
S halkan súgom: Remény...
Virágzó sóhajba
Karolt fuvallat
Varázsolt jelent,
Bűvös óhajban...
"A szó elszáll, az írás megmarad"
Életem mellékvágányon halad...
Szerelemből születtem erre a földre,
Búvilágnak szépségében bízva lenni...