Jelenlét
Elfáradtam, néha már nem vagyok
létemben sem élő, sem holt
Jelenemben sem múlt, sem jövő,
csak a pillanat mi valamelyest éltető...
fuss csak pillanat -
előbb-utóbb remélem
csak megragadlak
Holtak között, bárhogy fáj, nincs kivétel,
úgy tűnik, lépte mindnek nyomtalan;
az sem marad, ki hajnalig kísért el,
hiába hitted, itt még dolga van.
Ülünk.
Te ott - én itt,
pont egymással szemben.
Szavak nélkül, csak így -
egyszerűen.
Habár sok az élc,
Te sohasem félsz,
bár magas a léc...
Látod azt a vént?
(Egykor fiatal volt,
s a nők szívükben
titkos tűzzel lesték.)
A nyála állára folyt,
mint bús ősznapokra
fémes, hideg esték.
Isten átjár
érzem
elsorvad énem
lehetetlen ítélnem
képtelenség itt élnem
személyben beszélnem
Szívemben altatlak
csendben
hosszan nézem
arcodon megcsillanó
esőcseppek...
Megismerjük egymást,
És rajokban lepkék szállnak felettünk,
Rohanunk az érzésekkel...
A Szívem megremeg, mert érzem jelenléted.
Az elmém felfogni próbál:
Mert Szent e hely, most éppen!
Ez a belső tűz, amely éget,
Adja hitem erejét és az éberséget.
Jó a reggel, ha meghallod a csendben a madárdalt,
Mely észrevétlenül minden szépséget túlszárnyalt.
Jó a reggel, ha meglátod a vidám színben felkelő napot,
S a pillanatot megragadod, ezt a csodálatot.
Nyerítve hasadt meg az ég alja,
Kapkodva menekültek az éji álmok is,
Percről percre hasadt, rászakadt a falura a Nap,
Akart-e vagy mégsem, elkezdődött, könyörtelen.
Nagyon hasznos, ha a mostban vagy,
Mibe a múlt egyből belefagy.
A jövő ismeretlen a most számára,
Mit csak az akarat vesz a szájára.