Jövő
Ketyeg az óra, gyorsan múlnak a percek,
A szürke hétköznapok oly gyorsan telnek.
Agyamban poros emlékek peregnek,
Őrzöm még a jelent, de a múlton merengek.
Egyedül egy sötét ösvényen
Mindenki járja a saját útját
Ki kinek zseblámpa kezében
Felfedi a jövőt jelent s múltját
Kopott síneken rohan az idő,
múltam porán hagy szürke nyomokat,
nincs megállás, cipeli sorsomat,
zakatol a vonat, vén végvivő.
Egy jobb jövőt hiszek neked,
talán te megéred,
még akkor is, ha sötét fellegek
gyűlnek most földön, égen.
Ha a virág kinyíl, tudatában van ennek?
Tudja, hogy kinyílt és értelme a szépségnek?
Változás. Ennyit érez. Ennyit tud.
Tovább? Túl sötét az út
Tudom, hogy kis szobám falához
Döntenél, és erősen meg is alázol,
Ha azt akarom.
21. század: nagy evolúció
Rengeteg lehetőség
Update: bunkókráció
Delete: emberiség
Szeretnék elrepülni,
Tiszta szavakhoz elszegődni,
Szeretettavakban megfürödni,
Édes csókodat megízlelni...
Mikor gyullad ki a fény
sötét, megalkuvó fejekben?
Mikor mondja a félelem, "elég!",
tűrtem már eleget,
egy a bőröm, felteszem
jelenemért, jövőmért
s majd múltamért,
fiamért, lányomért...
Megtörtént, amitől rettegtem, féltem.
Fűbe harapott az én kitartóbb énem.
Mert valaki kérdezett.
Így belém egy "mumus" érkezett.
Halálra rémültem, mert rám talált a hangulat,
Hogy keressem az igazi arcomat.
Mert mindenem belejajdul, ha hallgatom a hangomat,
Nem akarom hallani a gondomat.
A vonatra várva
Karom a karodra fonva
Beültünk a váróba.
Az egyik padra.
Velünk szemben a karácsonyfa,
Arany és kék díszek rajta
Szívünk nosztalgiára hívta.
Bebújni a takaróba,
Otthon család zeneszóba,
Lassan lépdel a karácsony-álom,
Dobog a szív, bizsergés a lábon...
Mi lesz...
hajh, mi lesz, hogyha egyszer
összeomlik ez az egész rendszer,
melyet emberiségnek nevezünk,
és ami ma még az életünk.
Még az éj sötétjében vegetál a hajnal,
de már napfénycsíkok árnya vetül,
kelt tésztaként keni magát vajjal
a Nap, és sülve-főve fölénk kerül