Karácsony
Lassan csendbe fordul
a zajongó város,
a pék kisütötte
az utolsó mákost.
Hidegben kúszó, langyos illatfelhők,
Forralt bor és mézeskalács,
A lábaim alatt ropog a hó,
Ami még megmaradt.
Eszembe jutott így ősz elején járva,
hogy nemsokára betoppan Mikulás, karácsony.
Csizmájukra nem juthat nyári fény - hiába.
De egy forró ölelést még kívánhat szívem kabátja.
A pilótakekszek őrült kamikazeként
repülnek a számba,
majd lenyelem az isteni kazánba,
gyomrom mélyére azokat.
Ahol meg érdemük szerint becsülik
a Jóistent fohászba foglalókat,
csodálnák ott az ájtatos manókat.
Nálunk az ilyet szinte csak csepülik.
Nincs ünnep még,
A szél visz mindent.
Mindent, mi még megmaradt.
Holnap sincsen,
A tegnap már elragadt.
Fenn az égen örök fényben
boldogok az angyalok,
lenn a Földön erős hitben
indulnak a pásztorok!
Ez az ünnep kicsit távol
tölthető a rokonságtól,
mégis él a hálaének,
dallamai összeérnek.
A szeretet éljen,
hozzád is elérjen,
gyermekeknek kis Jézusról
mindenki meséljen!
Elfelejtünk énekelni,
őszintén szívből nevetni,
pedig fenyőd akkor ragyog,
ha alatta mind boldogok!
Ott él a kalácsban,
karácsonyi fényben,
gyermekek szavában,
anyának szemében,
nagy hideg estékben,
neked adja lángját,
s az adventi éjben
hirdeti hatalmát!
Mit kíván a szívem így karácsony táján?
Körbe angyalokkal, fenyő előtt állván?
Ki hozza vissza az álmokat?
Így karácsony felé átszalad
néhány kis angyal a városon,
és fenyőfád alá beoson.