Képzelet
szállj velem
!
mint a szél
át a kéklő bérceken
most gyere bontsunk szárnyat az azúrkék égig
mint a kis dalos pacsirta a Napba szálljunk
meg se álljunk az én világom tetejéig
a szél cserzett...
Maradj! A szív, ha nem dobban, megreped,
még nem késő, hadd lobogjon életed!
Indulj el, fedezz fel új világokat:
hagyd, hogy elvigyen bárhová a vonat,
talán elbűvöl az Adria bája,
s csendben ringat Velence gondolája.
A tegnapi napom csodás volt.
Felragyogott már a Hold,
Az ég festői vásznán tündökölt,
Mint aki sajtruhát ölt -
A tavaszi nap ma kegyes hozzám;
Kéklő, égi tenger, mint arany, ragyog,
ajtóm kitárom, útnak indulok,
lépdelek, árkon-bokron átsurranok
Pityereg a képzelet,
bántja a valóság
a mécses gyér fényében,
könnyben csillog orcám.
Képzeld el,
Képzeld el a semmit!
Ez lehetett a kezdet.
A semmiből élet lett.
Történet a rács másik oldaláról
Nézd a sok őrültet rácsnak túlfelében!
Vajon ki mért ülhet saját ketrecében?
Néhol állnak őrök, mások ki-bejárnak,
hosszan elidőzök, kik s kire vigyáznak?
Kozmikus erők találkozása a sárospataki aligátoretető tónál!
Mosolygós, kedves kisbabák operát hallgatnak!
A juhok természetesen csak legelnek,
az emberek lazán feleselnek.
Egyszer régen, el sem hinnéd,
élt egy faj a Földtekén,
Történetem rólad is szól.
Jó lenne, ha értenéd.
m
é
g
tisztán
emlékszem
amikor
felnéztem
eltávolodott a horizont...
Rab vagyok egy várban,
sötétben, bezártan.
De szívem messze száll,
akár a vadmadár.
Éden II
Éjszaka van, csendes nyugalom.
Én egyedül ülök kint az éjszakában,
Fényes csillagok alatt nyugszom,
Vagy inkább ébren álmodok.
ismét itt vagyok.
csábító aromád megint megtalált.
menekülni akarnék, de nem tudok,
hisz egyetlen apró korty, s ereimben érzem a koffein hatását.
Sok kincset rejt, mely nem fénylik,
Sok rosszat is, mely tán megrémít,
De miként tesz szolgálatot a nemes,
Attól függ, benne az ember mit keres.
Egy álarcot fúj felém a hűvös szél,
Mely gazdájáról igen sokat mesél,
Elmondja, hogy szeme néma, kék óceán,
S bőre sima, unalmas, fehér porcelán,
Személyisége ragyogóan bámulatos,
De egyedül van a sötétben, s magányos,
Arcán mégis egy nőies mosoly csücsül,
Csak mereng előre, s néz végtelenül...