Képzelet
Egyszer régen, el sem hinnéd,
élt egy faj a Földtekén,
Történetem rólad is szól.
Jó lenne, ha értenéd.
m
é
g
tisztán
emlékszem
amikor
felnéztem
eltávolodott a horizont...
Rab vagyok egy várban,
sötétben, bezártan.
De szívem messze száll,
akár a vadmadár.
Éden II
Éjszaka van, csendes nyugalom.
Én egyedül ülök kint az éjszakában,
Fényes csillagok alatt nyugszom,
Vagy inkább ébren álmodok.
ismét itt vagyok.
csábító aromád megint megtalált.
menekülni akarnék, de nem tudok,
hisz egyetlen apró korty, s ereimben érzem a koffein hatását.
Sok kincset rejt, mely nem fénylik,
Sok rosszat is, mely tán megrémít,
De miként tesz szolgálatot a nemes,
Attól függ, benne az ember mit keres.
Egy álarcot fúj felém a hűvös szél,
Mely gazdájáról igen sokat mesél,
Elmondja, hogy szeme néma, kék óceán,
S bőre sima, unalmas, fehér porcelán,
Személyisége ragyogóan bámulatos,
De egyedül van a sötétben, s magányos,
Arcán mégis egy nőies mosoly csücsül,
Csak mereng előre, s néz végtelenül...
Lement a Nap
hegyek felett,
felhőt nem lát
a képzelet.
Mégis várom... való és képzelet határán
Álmomban igen régen voltál,
Volt, mikor sűrűn beosontál.
Hiányoznak az együttlétek,
Csábítóak, mint a csalétek.
Elképzelem a világot
meseszépnek,
elképzelem
fehérnek s tündöklésnek.
Gesztenyefák árnyai alatt
az őspadnál jártam délután,
átölelt a régi hangulat,
elmerengtem egy dal ritmusán,
...és valónak véltem fényeket,
- igaznak hitt furcsa pillanat -
képzeletem játszott csak velem,
mert a padnál Téged láttalak.
Már kihunyt fényekkel olvasod az esti mesét,
s a hercegnek sincs többé lova.
Mérgező, guruló dobozban utazik elém
csak muszájból, mert neki nincs hova.
Elképzelem hogy szeretek
Szárnyalok szeretve szeretek
Beleremeg szívem
Elvesztettem eszem
Eltűnik súlyos mérgem
Ezt így képzelem
Fénnyel táncol az ég,
Nem búcsúztat még,
Most is szépet remél,
Hogy holnap újra felkél.
Fáradt fűz ölel magányosan,
Szél sem suttog magában,
Halk fészkelődés, apró rezzenés,
Nádas közt kis neszelés.