Kereszténység
Pórság
Nem voltam sohasem gazdag,
Az élet "sodort" jobbra meg balra.
Vittem a sorsom, nem tagadtam.
Gitárom volt a társam a "bajban"
Új kenyér
Amit a szorgos gazda vet,
Eső áztatja,
Nap neveli
Globál(j)
Nézem a térképet,
Errefelé régen
Keresztet vetettek...
Templomokat építettek...
Vasárnap este lett, korán sötét és békesség,
Apa az asztalhoz hívott, és leoltotta a fényt.
Zöld körkoszorút gyertyákkal középre rakott,
Alul fehérlő terítő márványosan ráragyogott.
Csökken a fény, de nő bennünk a remény,
A várakozás kicsiny s jelentéktelen lángja,
Mi nap nap után egyre a növekvő, szerény
Szívünkben szeretőn gondoskodást váltja.
50, s hogy ígértem közétek újra eljöttem,
Hogy egyességünk veletek meghagyom,
Magamat véletek megosztom.
Ó, én, esendő lélek...
Mily szemfényvesztő
káprázat ma a Béke,
melyről oly hőn papolnak
a megkeresztelt Népek,
kik a Rózsafüzér igazgyöngyeit
- meghazudtolva - vakhittel
a magukénak hittek.
Ahol meg érdemük szerint becsülik
a Jóistent fohászba foglalókat,
csodálnák ott az ájtatos manókat.
Nálunk az ilyet szinte csak csepülik.
Esőcseppekké áll kiadagolt
tengerszem tömény esszenciája.
Porkutya-konc a leugatott hold.
Hazáig ringó halmon hiába
Az ács fia ifjú legény,
hosszú haja szőke,
kék szemével messze ellát
a múltba, s jövőbe...
Szegény vagyok!
Nem tagadom!
Hát ennek születtem.
Vert a sors is s az Isten
már sokszor engem.
Dacból élek, s hiszek egyben,
hiszek Egyben, a hiszekegyben!
Olvassuk, mert mind azt mondja:
Bízunk benne, ki ezt szólta.
Olvassuk és hisszük, mit mond,
De írója vajon ki volt?
Kipufogófüstben pöfögő ország
útján egy szamáron döcögő koldus
érkezik hozzád. Ajtódon fenyőág,
asztalod díszes: - Itt van a Jézus!
- Vehető, ehető a mézes-krémes!
...Segíts göröngyös utamon,
Mert gyönge lélek vagyok én,
S a te szereteted legyen az én lelkemen.