Kitartás
Hozza a szelet -
ki lehet párja?
Bánatot lehel
az úti fákra.
Sokszor éreztem már, hogy leteszem a lantot,
De a tétlen csend cselekvésbe hajtott,
Kerestem én sokszor sokféle igazságot,
Merre menjek, az utam hol találom,
A saját világom a legnagyobb talányom,
De az élet értelmét megtalálom.
Egyik szemem könnyben fürdik
Másik szemem nevetve néz a holnap elé.
Egyik kezem szelíden simogat
Másik kezem kést markolva megsebez.
Táncol a világ velem,
mintha dróton rángatnának.
De jó is lenne nekem,
ha végre nem támadnának
Felemeltél a mennybe,
hogy belelökj a szurokba.
Inkább hagytál volna
az ezeréves szennyben!
A trikolór története
Valahol a hegyek felett, hol a Nap még álmos,
Ott, ahol a reggel sötét, de az éj világos,
Lágy fuvallat simogatja az ébredő erdőt,
Hűvös hullám ringatja a szárnyaszegett szellőt.
Csak kacagok rajta, mily csúf
komédiás ez a nagybetűs Élet...
béketűrést tesztel folyton,
ölembe hajít nagy végtelenséget
és nem néz rám sem, amikor
csendesen ordítva emésztem magam,
ha terhet szakít nyakamba,
attól vagyok csak szabad és súlytalan.
Fiatal lány, barna szemű,
hosszú haja csillogó,
a szívében lobogó tűz,
úgy is hívták, Amazon.
Tekergek, csavargok,
Kitartóan keresem helyem.
Labirintus szétterülő falai
Összekuszálják fejem.
Hogy válik a remény szellemmé?
Ha volt élet, mely a szerelemé,
Sivatagi vándornak ismerem,
Ennek része az életem.
Mily` melankólia, az Élet türelemre int,
a ténytől, hogy ez felemészt, csak félretekint.
Megannyi gőgös módszerrel szorítja a torkom,
mindent megtesz, hogy a bőrömön áthatoljon.
Süvítő szelek,
Újabb rideg reggelek.
Szól az ébresztő, felkelek veled,
Álmosan csúszik le a takaró, ébredni nem akaró.
Istenem, csakis te tudod, miért vagyok.
Segíts, hogy megértsem a Te akaratod.
Segíts, hogy idebent érezzem a Napot
Akkor is, ha kint már minden jéggé fagyott!