Költő
Mi nekem a költészet?
Az Altató meséje,
mely magával vitt.
Oda, hol zenéje
suttogta: csitt.
költőtársak emlékére
Ma este kiesett kezünkből a toll,
Ma este megállt a gépben a papír.
Ma este nem működött a számítógép,
Ma este szomorúan szólt a hír.
Írok, az élőholt érzéseket papírra vetem,
magjaimat vetem el könyv-ültetvényeken.
Írok, hogy ami fájt egyszer tinta és papír legyen,
addig míg nem múlik, csak írok türelmesen.
Lektorált
Száll az idő, éji fecske,
(A költőt kérem, ezt legközelebb
Mellékletben majd kifejtse!)
Szállok én is végtelenbe.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Ha én költő lehetnék,
tollammal nem karcolnék,
az ember alá ereszkednék,
verseimtől növekedjék.
Reménysugár
Százezernyi csillaghalom,
végtelennyi nyugalom megült
ma szívemben, lelkemben,
s lelkem oly békére lelt,
de mi lelt?
Egy kókler költő szerelmes verse
Csücsöríts két szép szemeddel,
És kacsints rám nyelved hegyén,
Csábíts el, mint kolbászt a lecsó,
Szeress úgy, mint magamat én.
Levél egy fűzfapoétához
Hát tudod, amice, megárt a sok a jóból...
"Valaki jár a fák hegyén..."
Aki már fentről mosolyog,
a mennyország örök egén.
Lehet, hogy teste már halott,
de verseiben tovább él,
amit ránk örökül itt hagyott.
Ez is csak játék! Álmaimban
várom a döntő gólt. Igen.
Egy könnyű vers, akár a labda,
megdobogtatja még szívem.
Terítsetek rám egy lyukas pokrócot,
Fejemre húzzatok rozsdás koronát,
És hozzátok a rút csörgősipkám is,
S szakadt papucsom is kell majd odaát.
Költő képmása a verse,
érzései tükörképe,
színehagyott a szóvirág!
Ha egyet súg szív s józan ész,
ő szép himnuszra mindig kész.
Hiába a papír, üresen ásít,
toll hever mellette, írásra csábít,
remegő kéz nyúl, írná a szavakat,
ereje fogytán, keze, mint fadarab.
Költő s a toll
Kezem fogja, eszem irányítja...