Költő
Ó, mennyi miért és hátha
törekedett az életért,
s némult el, mikor véget ért...
Barlang falára
kellene verset írnom,
hú, mekkora lenne az értéke, talány,
sokmillió év múltán rátalálnak,
s kutatná azt akár egy egész tudomány.
Fehér liliomok illatoznak messziről,
Tömjénes béke leng a síkon át...
Sürgöny eltávozott Poetos Versbarátaimnak
Reátok is gondolok ma,
kedves Poet-társak,
kiket már elsodort tőlünk
az idő múlása.
Termékeny író voltál:
több ezer költemény,
több száz novella,
hat regény.
Nem bízok a horoszkópban,
pedig manapság ez oly menő,
nem hiszek a babonában
még akkor sem, ha kedvező.
Petőfi, az ifjú költő,
műfordító, lapszerkesztő,
katona és vándorszínész,
forradalmár, magyar vitéz
Bem apónak seregében
lovát üli feketében,
Segesvárnál gyűl a sereg,
szurony villan, a dob pereg.
A költő az éjjel verset írt,
gyöngyöző szavait
papírra vetette,
mert ő ezt úgy szerette,
és akkor hirtelen
szárnyra kelt egy szó.
A verseimben vagyok otthon, verseimben,
hol minden szó monotonon odalibben,
hová akarom, s nem veszíthetek semmit, de semmit.
Sétálok egy versben,
betűk közt szökkenek,
átölelnek engem
s fülemben csöngenek.
Minden halott, amit régen szerettem
Elviselhetetlen nyomás,
Lelki fájdalom, szánalom.
Hazugok az emberek,
Fáj nagyon, fáj nagyon...
Hol van a szerelmes Múzsa,
mely lelket ébresztett?
Hol van Ő,
kinek léte reményt adott
egy félembernek?
Költő
Dédelgetett s génjeimben hordott,
ősi álom nagy költővé válnom!
Én költő nem vagyok, és dadognak
számban a szavak, a mondatok,
amit súg az Élet, amit érzek,
amit álmodik a lélek, csak arról írhatok!
Költőnek lenni
A költőnek dolga, hogy
mozogjon a tolla!