Könny
Ezüstös fényénél könnyet ejtek,
Fekete égen szomorúan mosolyog rám.
árnyékában
Madárcsicsergéstől
a hajnal ébred,
rügyfakadást ünneplik
s téltől köszönnek
Hullik a könny, jön magától.
Szivárványcsepp szem sarkából,
érzelemnek forró jele
arcomon folyik lefele.
édesanyám
Őrzöm egyetlen képed, azt
is a néném küldte nékem.
Sokszor szenvedtem éhezve,
fázva, de visszamennék
veled a régi házba!
Megköszön(t)ve
Valami ünnepi szép verset
Kellene anyák napjára írnom,
De meghazudtolni
Önmagam nem tudom...
Mert jó Anyám nélkül
Többet éltem már, mint Ővele.
Van ilyen, sajnos,
ha ritka is tán,
hogy gyermek egy
anyával rosszul bán!
Vigyázz, hogy mit teszel.
Ne kísértsd a vírust,
Mert magával vihet!
De nem kell félni,
Nem kell pánikot kelteni,
Csak otthon maradni,
Szeretteinket óvni,
Rájuk vigyázni!
Szórakoztató műsor ment a színpadon,
vakuk fénye cikázott az arcokon.
Óvodás gyerekek szerepeltek éppen,
királykisasszonyost játszottak szépen.
Valentini napfény
ragyog fent az égen,
hóvirágot szedek
kedvesemnek télen.
Hetvenhárom évem az élet színpadán...
Csorog a könnyem,
Szívem fáj közben:
Mert nem lehetek veled!
Ó, mondd, mit jeletek neked?
Üzen az ég
Ódon, öreg ház takaros
szobájába lépvén sparhelt
mellett ott ült anyám csendben,
nem szólt! De jó meleg van!
S e mondat még sokszor
elhagyta ajkam!
Temetőnek szegletében urna-liget,
Gyertyafényben szikrázik az emlékezet.
Fáj
Fakeresztek, fejfák,
ej, hát!
Jaj, mi ez megint,
mi meglegyint!