Könny
Bánatosan suttog a könny,
szívekbe költözött a közöny,
érzés-ésszel ellenkezik,
könny mosolyra irigykedik.
Szelek söprik az utcát tisztára,
megáll egy szív
a lehetetlenség kapujában.
Egy érző, féltő szív,
mely hűn szeretve dobogott,
elhagyatva, magányosan
az utcán kóborolt.
Lelkem árnya éjjel jő,
Mikor nincsen fény, és nincsen idő.
Mikor csend van csak, és vaksötét,
S nincs tudat s nincs páncél,
Mi óvja lelkem, mi megvéd.
Mint útszéli koldus, kinek senkije sincsen,
nyomorult sorsában - e világ bilincse,
pedig valamikor írt... tanított...
adakozó szívén most sötét folt,
koldus lett, nyomorult, szégyellnivaló,
papírból vetett ágya az aluljáró!
Vályogház előtt állok, már ütött-kopott fala,
nem járja át semmi, csak pókok szőtt fonala,
a fakapu pántja törött, az ajtó zárja rozsdás,
megette az idő, átrágta a romlás...
...csendpalástom
meg ne halljon
meg ne lásson
senki senki
messze kell most
innen menni
angyallépcsőn...
Ezüstös fényénél könnyet ejtek,
Fekete égen szomorúan mosolyog rám.
árnyékában
Madárcsicsergéstől
a hajnal ébred,
rügyfakadást ünneplik
s téltől köszönnek
Hullik a könny, jön magától.
Szivárványcsepp szem sarkából,
érzelemnek forró jele
arcomon folyik lefele.
édesanyám
Őrzöm egyetlen képed, azt
is a néném küldte nékem.
Sokszor szenvedtem éhezve,
fázva, de visszamennék
veled a régi házba!
Megköszön(t)ve
Valami ünnepi szép verset
Kellene anyák napjára írnom,
De meghazudtolni
Önmagam nem tudom...
Mert jó Anyám nélkül
Többet éltem már, mint Ővele.
Van ilyen, sajnos,
ha ritka is tán,
hogy gyermek egy
anyával rosszul bán!
Vigyázz, hogy mit teszel.
Ne kísértsd a vírust,
Mert magával vihet!
De nem kell félni,
Nem kell pánikot kelteni,
Csak otthon maradni,
Szeretteinket óvni,
Rájuk vigyázni!
Szórakoztató műsor ment a színpadon,
vakuk fénye cikázott az arcokon.
Óvodás gyerekek szerepeltek éppen,
királykisasszonyost játszottak szépen.