Könnyek
A sóhajok, mint lelkek, szállnak a Földről.
Az Úr mellkasán millió jaj dörömböl...
"A könny a lélek vére"
Néha sírni volna jó, soha ne szégyelljed,
amikor fájdalom tölti be a lelkedet!
Sírj, hogy múljon szíved bánata, keserve,
s könnyebbé váljék szomorú lelked terhe.
Nem hull már könnyem,
elapadt, ám fáj szívem.
Hiány s űr bennem.
Könnyeid záporoznak, szíved kong.
Darabokra törte a szíved virágait.
Égőn sajog és több sebből vérzik most.
A sebek nyomán egyszer újra virág nyílik.
Tőrt döftél szívembe,
s szavaid mélyrehatóan égetnek.
Megsebeztél egy életre,
már nem létezik a semmi sem.
Sírj csak nyugodtan
Folyjon a könnyed
Engedd el szárnyaid
Minek az neked
Zuhanhat magasból...
Elszállt évből tizenhét,
óvó karod rég nem véd,
nem ölelsz át, jó anyám,
elrabolt a rút halál.
A bőröm alatt bizsergett a véred.
Izzott ereinkben sok kimondatlan
szó. Ősz meghiúsult könnyével ébredt
a hajnalunk, majd nyár sugarával romlatlan,
ragyogó álmot álmodtam.
A szív meghasadt,
s könnyek folynak.
A világ lázad,
de minden hiába.
Ha elmenni készülsz, nem fogom engedni,
nem hagyom, szívemet hiányod megsebzi.
Kezed nem engedem, szorítom erősen,
megőrizlek majd a szemeim tüzében.
Vadvirág mezején építem házamat.
Szomorú fűzfából készítem ágyamat...
Nem maradt akár egy marék remény,
Mindenünk, amink volt, azt elvették,
Fekszem a könnyeim tócsájában,
De ez sem gyógyítja meg apámat.
Lankás dombok zöldellő ölén,
házfalak ormán játszik a fény.
Harang kondul, ébred a csend,
kis falum most újból üzent.
Úgy pereg az ég könnye, a zápor,
mintha öntenék hatalmas dézsából,
s úgy hallom a zúgását a szélnek,
mintha lenne farkas üvöltése.
El innen máshová,
ez itt a Halál!
Szólít és csak vár.
Nem is keres, de mégis megtalál.