Köszönet
Mindenem téged áhít
és téged áldalak,
és köszönlek az égnek,
hogy megtaláltalak;
és köszönlek a földnek,
mert őrzi lábnyomod,
és téged hirdet minden
zengő madártorok...
Köszönet a kedvesnek, aki segít nekem, hogy még egy kicsit repülhessek
Valami nyughatatlan tombol bennem,
cikázik, nyelvet ölt,
pedig már illene megöregednem.
Köszönöm a nők nevében
a gyengéd, szép szavakat,
a kapott sok kedvességet,
különleges az a nap...
Odakinn már vár ránk a nagybetűs élet,
a sorsunk immár egy másik útra lépett,
elballagunk szépen, mert éretté váltunk,
most már más irányba visz minket a vágyunk...
"Mert előbb-utóbb úgyis letelepszem"
Ott, hol rigófütty ébreszt reggelente,
A hajnal az éj selyméből nappalt sző,
És a boldogság lassan ugyan, de jő...
A múltam miatt lettem, aki vagyok
Heniger Istvánné - Remény nélkül című verséhez írt hozzászólás
Már melegebbnek érzek minden napot,
téli fagyok végleg felengedtek,
a szívemről a jégcsap leolvadott,
a jövőmet látom fényesebbnek.
Milyen jó, hogy annyit csiszoltatok!
Hosszú évek gondos munkájaként
minden egyéni mániámról már leszoktam,
és minden lángoló, szent őrületből
réges-régen kigyógyítottatok.
CSENDESEN, mosollyal (F)ORDÍTVA, mert élni mégis muszáj!
Örömeimmel felkereslek,
hogy a jóérzés legyen közös,
csodás földünkön rengetegen élnek,
kiket gyakran szomorúság gyötör.
Születtem, s úgy tűnt, nem leszek
más, csupán egy árva.
Egy szégyenfoltnyi csöpp gyerek,
egy kislány kisbabája.
tudom, hogy az álom ledér
ruhájában nehéz kibotorkálni
a valóság tényszerűségébe
tudom, hogy a kétrét görnyedt...
Boldogságszirmok hullanak ránk az égből,
kinyújtom kezem, én is kapok a fényből.
Vibrál a gondolat, szikrázik a csoda,
elűzi a bajt, elűzi a gondokat.
Hallgatom, ahogy szíved üteme dobban.
Érzem kezedbe fonódott végzetem,
hogy sorsom magja csakis Hozzád simulva
ér teljességet céltalan életen.
Köszönetet mondok én most
az elmúlt óesztendőnek,
kaptam rosszat, kaptam jót is,
búcsút intve továbblépek.
Sosem tudom megköszönni,
drága anyukám;
Életemnek minden percén
gondot viselsz rám.