Köszönet
Száz - Centenárium
Milyen rövid és tömör,
Mögöttes értelem rég gyötör.
Leírva alig néhány betű... száz...
Belegondolva sokrétű ez a váz.
Többet érsz Te millió Holdnál,
Mindig, mindig örömet hoztál.
Mosolyból is sokat kapunk,
Másnak ebből sosem adunk.
Hozzátok szólok,
Kik akkor velem voltatok,
Hozzátok szólok,
Kik akkor kezem fogtátok.
fehér virágot hoztam hófehéret
angyallá lettél hófödte égcsúcsán
meggyötörten leállt a szívverésed
lelkem terhe hollófekete gúnyám
Nézem a szép kéklő eget,
Tovaúszó kis felhőket.
Elmerengek régmúltamon,
Rohannak az évek, bizony.
Még a széltől is óvsz minket,
mi vagyunk a féltett kincsed.
Értünk dolgozik két kezed,
mindent megköszönünk neked.
Itt vagyunk megint a téren,
fülünkig elér a szánk;
felkúszik Napunk az égen,
e hely itt most a hazánk.
Édesanyám vagy nekem,
te fogod a két kezem.
Te vigyázod éjjel álmom,
takargatod hideg lábom.
Anyának
Isten megnyomta a tavasz gombot.
Dalolj, szívem, bimbóban a rózsák,
téged vártalak, ábrándos május,
már futnak a vízen a fénycsóvák.
Jóságod sosem feledem!
Két picike kéz és két aprócska láb,
Tudtam, hogy egyszer hozzánk hazatalál,
Hogy mi kell majd hozzá, azt nem sejthettem,
Hiszem, hogy fentről segítettél engem,
Előrementél, de hiányod itt maradt,
Szívem apró darabjaira szakadt,
Jóságod feledni sohasem lehet,
Minden, mi jó bennem, belőled ered...
Déli pályaudvar
Most én köszöntem így el.
Úgy érezted, menned kell.
Túlkombinált érzelmek.
Hogy maradj, nem kértelek.
Miattad akarok jobb lenni,
Miattad akarok felnőni.
Miattad akarok érezni.
Te vagy, ki mellett nekem kell végezni.
Egyszer valaki azt mondta,
Minden tiszteletem a tiéd,
Ám ekkor még ő sem tudta,
Mindez mire is lesz elég?
Barátságunk régóta tart.
A napot számolni nem fogom.
A köszönöm itt kevés lenne.
Ezt én nagyon jól tudom.
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Atyám, most hozzád jöttem,
templomomba szépen felöltöztem.
Letérdelek, imára kulcsolom kezem,
hálát adok, megköszönöm életem.