Köszönöm
Nem szenvedés, félre ne értsd,
Sorsom volt kissé hányatott,
Nem fűztem hozzá nagy reményt,
Az élet így is átkarolt.
Lelkedet ölelem,
távozzon félelmed,
nyugalom járjon át,
érezzed a csodát...
Ó NŐ, Te vagy az élet nagy csodája,
Szépség és öröm mind belőled jő!
A nyugalom, a szeretet hazája,
Te vagy a biztos, éltető erő!
Igen.
Boldogságot ad a női nem,
Ott vannak velünk... ó, igen,
Lenge láng szeli át szívem,
Dalom daliás tőled, női nem.
Ott vannak velünk! Ó, igen,
Gyöngévé vált a hímnem.
Száz - Centenárium
Milyen rövid és tömör,
Mögöttes értelem rég gyötör.
Leírva alig néhány betű... száz...
Belegondolva sokrétű ez a váz.
Lennél-e, Kedvesem, égbolt,
Ha madár volnék?
Röptömben Neked,
Csak Neked dalolnék.
Hirtelen jött betegségem
sorsom pecsételte meg.
Áldozatos munkátokat
megköszönni hogy lehet?
Ott voltál velem, mikor más hátat fordított,
szembenéztünk, s legbelül mindkettőnk ordított.
Te voltál, ki rám szólt, hogy ebből már elég lesz,
a jövő elégtételt vesz, s bármit elérhetsz.
Köszönöm, hogy a bajban
itt vagy énvelem!
Köszönöm, hogy átöleled
remegő testem!
Nagy szíved van, ugye tudod,
a világon tán a legnagyobb!
Tele jóval, kedvességgel,
megértéssel, szeretettel.
Ti vagytok az ár
Varázslat öblében járok,
mennyi
sok szép szó ihlette
gyermekem,
s elmerülök, ha beljebb úszok
- e vizeken!
ujjacska, drága
Szeltem én híven a kolbászt,
mondván, majd kóstoló lesz,
de ej, a szeletelőgép sem
volt rest s nyest, az ujjamban
ő kóstolta meg, jó vagyok-e,
méltó hozzá, ej, barátok,
így már nem leszünk s
a végén kolbászt sem eszünk!
Múlt és a jelen
Merengek a múlton, hogy
jól indultam-e el az úton?!
Toll titka
Számvetésre kerültek verseim,
néha mosoly ült arcomon, de
sokszor szomorú volt dalom, s
gyakran könny ült szemembe.
Köszönöm Neked
Köszönöm, hogy vagy,
Köszönöm, hogy lettél,
Köszönöm, hogy megszülettél.