Köszönöm
Lennél-e, Kedvesem, égbolt,
Ha madár volnék?
Röptömben Neked,
Csak Neked dalolnék.
Nem szenvedés, félre ne értsd,
Sorsom volt kissé hányatott,
Nem fűztem hozzá nagy reményt,
Az élet így is átkarolt.
Hirtelen jött betegségem
sorsom pecsételte meg.
Áldozatos munkátokat
megköszönni hogy lehet?
Nőnap a földön s mennyben
Halványzöldes, arannyal szegett,
koszorúba font képpel, közepén
őszinte részvéttel.
Így jött a lap, nénikém küldte...
Reménysugár
Százezernyi csillaghalom,
végtelennyi nyugalom megült
ma szívemben, lelkemben,
s lelkem oly békére lelt,
de mi lelt?
Ott voltál velem, mikor más hátat fordított,
szembenéztünk, s legbelül mindkettőnk ordított.
Te voltál, ki rám szólt, hogy ebből már elég lesz,
a jövő elégtételt vesz, s bármit elérhetsz.
Köszönöm, hogy a bajban
itt vagy énvelem!
Köszönöm, hogy átöleled
remegő testem!
Lelkedet ölelem,
távozzon félelmed,
nyugalom járjon át,
érezzed a csodát...
Ó NŐ, Te vagy az élet nagy csodája,
Szépség és öröm mind belőled jő!
A nyugalom, a szeretet hazája,
Te vagy a biztos, éltető erő!
Nagy szíved van, ugye tudod,
a világon tán a legnagyobb!
Tele jóval, kedvességgel,
megértéssel, szeretettel.
Tudom,
nem engem szeretsz.
És mégis
derű mosolyod
szívembe égettem,
hogy
örök Napsütés legyen
szívemnek.