Kritika
/Pilinszky János után/
Sajgó csontok a vas-kemény betonon.
Koldusboton duzzadó cím-erek.
A Parnasszus oldalában
íródeák ballagott,
tollat tartott a szájában,
kezével kapaszkodott.
Nem lehetek nagy az égen,
törpe vagyok, úgy lehet!
Százezer költő, szónok és író korát éljük,
Holott minden ezer is egy, ha ugyanazon hangot fújja...
hová ti autópályákon száguldva
én ősi karavánúton jutok el
A rétegesen felöltözött szív
Márkás kabátjában olykor megfagy.
...Dölyfös férfiak
Kérjük a
Szabadságunkat
Magukat keltető
Csóró dzsigolók
Remélem a pénzemért
Egy jó szót is kapok...
Itt kezdtél bele mindebbe,
Ki tudja, mi volt előtte.
Nem hallható, hogy bízz benne,
Kimúlt szemekkel lépsz előre.
Ez is csak játék! Álmaimban
várom a döntő gólt. Igen.
Egy könnyű vers, akár a labda,
megdobogtatja még szívem.
Gyűlölöm a butákat,
gyűlölöm a birkákat,
gyűlölöm a szeretetet,
gyűlölöm a szajhákat.
ötödik fejezet
Nem vagyok szép, nem vagyok bölcs ember.
De hogyha érdekel, ki nem vagyok,
Csupán olvasd el ezt az egy verset.
Itt hagyom.
Gondolataiba mélyed,
Mint a vízparti bánatos.
Hosszú haja földbe téved,
Emlékeid mind sárba fojtsd.
Akkumulálódik a frázis,
társul hozzá az emfázis.
Szupportál az analógia,
ez most nonkonformista.
Napfény járja át a teret,
Fehér hó, színes levelek,
Gőzölgő beton, szép kikelet,
Az idő kémleli a ligetet.
Feláldozom Önmagamat értetek!
Akkor is, ha ebből nem is kértetek.
Megmutatom, mi a szilárd akarat.
Minden elé behelyezem magamat.