Kritika
/Pilinszky János után/
Sajgó csontok a vas-kemény betonon.
Koldusboton duzzadó cím-erek.
A Parnasszus oldalában
íródeák ballagott,
tollat tartott a szájában,
kezével kapaszkodott.
Nem lehetek nagy az égen,
törpe vagyok, úgy lehet!
Százezer költő, szónok és író korát éljük,
Holott minden ezer is egy, ha ugyanazon hangot fújja...
...Dölyfös férfiak
Kérjük a
Szabadságunkat
Magukat keltető
Csóró dzsigolók
Remélem a pénzemért
Egy jó szót is kapok...
Itt kezdtél bele mindebbe,
Ki tudja, mi volt előtte.
Nem hallható, hogy bízz benne,
Kimúlt szemekkel lépsz előre.
Ez is csak játék! Álmaimban
várom a döntő gólt. Igen.
Egy könnyű vers, akár a labda,
megdobogtatja még szívem.
Gyűlölöm a butákat,
gyűlölöm a birkákat,
gyűlölöm a szeretetet,
gyűlölöm a szajhákat.
ötödik fejezet
Nem vagyok szép, nem vagyok bölcs ember.
De hogyha érdekel, ki nem vagyok,
Csupán olvasd el ezt az egy verset.
Itt hagyom.
Gondolataiba mélyed,
Mint a vízparti bánatos.
Hosszú haja földbe téved,
Emlékeid mind sárba fojtsd.
Akkumulálódik a frázis,
társul hozzá az emfázis.
Szupportál az analógia,
ez most nonkonformista.
Napfény járja át a teret,
Fehér hó, színes levelek,
Gőzölgő beton, szép kikelet,
Az idő kémleli a ligetet.
Feláldozom Önmagamat értetek!
Akkor is, ha ebből nem is kértetek.
Megmutatom, mi a szilárd akarat.
Minden elé behelyezem magamat.
Versparódia Weöres Sándor nyomán
Tompika, Tompika lájkol,
Közben az agy-lobok szülnek,
Sült-halak vigyorognak,
Sóska-pofák menekülnek.