Láng
Este, mikor a gyertyák csendben égnek,
lelkünk lágy húrjai másokért zenélnek.
Tárd ki hát a szíved, és nyiss a mának,
és ne adj esélyt most az elmúlásnak.
hat igazgyöngy
nagyanyám
kék kötényében
mindig akadt pár morzsa
és jó szó... nekem
végtelen óceán a bánat,
ám tenyérnyi helyen elfér...
összehajtogattam vagy százat,
mégsem volt igazán enyém...
Fogy a levegőm, ma
egész nap fuldoklok,
feszít és lehúz -
nincs ellenszer...
Neked - Halottak napjára
nem kéne ezt így.
te ezt nem akarnád.
tudom, az életet
mennyire szeretted.
Forgott a hű föld,
S én egy helyben
- Mozdulatlanul -
Megteremtettem
Magam örökzöld
Világát.
Vörösbort kortyolok
Életdíszes serlegből,
Vágycseppeket csókolok...
Megfakult szerelemgyertyámon
Csonkig leégett a bizalomkanóc,
Vi(g)aszkönnyem ma még forró:
Izzik lelkemben a reményzsinór.
Én már nem gyújtok látszatmécses-tengert,
lelkem nem nyugtatják haldokló virágok,
szememnek nem őrzök temető-világot,
szakadt rongyokat tisztelgésként nem rázok.
Tudod, a vers, mit írok,
nem csak tőlem ered.
Távoli hangok súgják,
s én elküldöm neked!
Égnek az erdők. De ha jobban figyelsz,
meglátod; más is lángokban áll.
Néma sikollyal búcsúznak el a fák,
nem kímél semmit a tűz-halál.
Jajong a lángok közt enyésző élet,
és utolsó sóhajtása száll....
Mikor aznap megláttalak,
átértékeltem mindazt,
mit addig tökéletesnek tartottam.