Láng
végtelen óceán a bánat,
ám tenyérnyi helyen elfér...
összehajtogattam vagy százat,
mégsem volt igazán enyém...
Sokszor csak annyit mondanék...
Sokszor csak annyit mondanék... hiányzol!
S most miért nem vagy velem?
Magamhoz húználak, csodálnám a szemed.
S most vajon miért nem mondhatom?
S most miért csak emléked ölelhetem?
Temetőnek szegletében urna-liget,
Gyertyafényben szikrázik az emlékezet.
Először azt hittem vízió
lángolt a televízió,
recsegett
ropogott
égett
tűz borította a képet,
álltam és döbbenten néztem
néztem, de hinni se mertem...
Fogy a levegőm, ma
egész nap fuldoklok,
feszít és lehúz -
nincs ellenszer...
koszorúinkon
éled sírkertek mélyén
lélekvirágunk
sírokon gyertyák
fellobbant lángja sercen
emléket neszez...
Sír
Alatt
Semmivé
Vált fájdalmuk...
már fent oly békés.
...egy párra néz minden személy.
Forr a levegő, feszít a vágy,
felperzsel, mint a leghevesebb láz.
Csendben
Reppen
Pünkösd kezdetén
- Áthatolva
Sötétségen
Teremtőnk üdveként.
Sarkos, ívelt asztalt látok,
Tányérokat, abroszokat bántok.
Szedem le az asztal csöndes lakóit,
Sírva kér az asztal, hagyjam alkotóit!
Szavak nélkül,
dallam nélkül
leng a csend
az éjszakában.
Láng pallosa az égnek
amikor egyszer majd lesújt,
a Földön mind megégnek,
a rossz, a bűn, a baj s a múlt.
...figyelj a hangra, maga az élet,
érezd a ritmust, rázd le a láncot...
Álmok, szavak, tettek,
Gondolatok, melyek
Az idő rabjai lettek,
Érzések, amelyek,
Megválthatták volna a világot,
Min múlik mindez?