Lányomnak
Varga Istvánné Kelemen Erzsébet
Ismét mesélek neked, tudom, elhiszed nekem.
Most oly módon, az idő kerekét kicsit tekergetem.
Mikor azt érezted,
hogy bajban vagy az életben,
mindig tudtam, mit mondjak
a tökéletlen szívemmel.
Drága lányom, kedves lelkem,
Sok gondolat van most bennem!
...zagyva sorok...kislányomnak
Kiss Juditkának
Drága kicsim
Sosem feledlek
Hidd el, apuci
Sosem felejt el
Nem lehetek sokszor veled
De ne gondold, hogy nem szeretlek!
Nagy volt a várakozás, hosszú volt a csend
a szívdobogásod nyögte csak a gép
életről-életre járt az idő, ez volt itt a rend
a falak sok-sok élet jöttét megélték.
Ő Az!
Ki folyton s feltétel nélkül szeret,
Kinek nem ingatják szívét meg a háborgó szelek.
Novemberben
Sétálunk az őszben,
csendben, szeretetben.
A tömény színek megfakultak,
a falevelek megnyugodnak.
Távol tőled
Nélkülem nősz fel, drága kislányom,
Ne haragudj rám, nagyon sajnálom...
Fohászkodom a mindenhatóhoz,
hogy tegyen csodát, lépj be az ajtón,
ölelj át, hogy érezzem: nem vagyok...
Bálló Naomi kislányom emlékére
A gyermeki szív küzdelme
az utolsó, véső dobbanásig
kitart, bízva, reménykedve,
míg teste végleg fel nem adja
harcát, s végre nyugovóra tér.
Fél éve már, hogy velem vagy,
Köszönöm neked, jobb lettem általad.
Többet adtál, mit valaha reméltem,
Megmentetted az életem!
Ezer csillag ragyog az égen,
Van nekem egy reménységem.
Kinek mosolya ragyogóbb az összes fénynél,
Ki jelenléte is többet ad a reménynél.
Hihetetlen, pólyás-napos mosolya még itt ül
egy lelkembe égett tegnapon. Hűvös volt nagyon,
olyan, mint most, csak nekem volt minden csillogás,
félelmes értelem, ahogy kimondtam a két nevet,
és kis idő múlva új élet érkezett,
hogy csodájával elindítson egy másik, nagy élet-kereket.
Anyád lennék,
ki most vagyok.
Lennék dajkád,
`ki egykoron.
Elvetettem egy magot,
Vártam rá kilenc hónapot.
Mikor elérkezett az idő,
És a mag a földjéből kinő