Legenda
Állatkerti móka, csoda
száz éve már a pagoda,
mikor Jónás víziló hív,
zokog a fényben minden szív.
Szavakból épült örökzöld, törhetetlen páncéljaim,
az érvek ütközőzónájában, törlődő terveim és növekedő céljaim,
ott a szívtelenség kalapácsa által szétvert szívem szilánkjai lettek acéljaim.
Szerelmem: Erdély
"A kürtőskalács egy szép, nagy lyuk,
Tésztával jól körültekerve".
Érdekes e név, ezt mondhatjuk,
Vajon mért lett így elnevezve?
Szerelmem: Erdély
Úgy történt vala egyszer, elég régen,
László király uralma idejében,
Kunok támadtak Torda határában,
Ellepték a tájat lóhalálában.
Szerelmem: Erdély
Egyszer, valamikor nem is oly régen,
Erdély varázslatos, szép rejtekében
Élt Fazekas Eszter, csodaszép leány,
Szürkészöld szeme, mint mérges óceán,
Karcsú termete, mint az ezüstfenyő,
Amely a Szármány-hegy oldalában nő.
Unokáimmal szarvasbőgést lesve
Eljött a hajnal!
Itt, a hegyek közt későn kel a Nap.
Már rég pirkadott,
de sugárzó arcát még nem láthatod.
Egyszer régen, nagyon régen,
mikor Jézus született,
Három Király ment a réten,
aztán gyorsan sietett.
A lényem tedd el!
A reményem ne vedd el!
Az ürességet bennem érzelmekkel töltsd fel,
mert ha engem megtapostak, akkor kétszer,
a magánytól már nem tart távol két szer.
Varrótűtől sebzett ujjait széttárva,
télanyó a havat hinti a világra.
Dunnáját foltozta estétől reggelig,
de mind újrafeslett - a táj így megtelik
téli örömökkel, rebellis reménnyel:
hogy a vágy a szépre teljesen nem ég el.
Tudom, hogyan ívelt számos koron át
a vonzó történet örök tanulságul,
fején hogyan viselt aranykoronát
(amelynek dicsfénye máig nem halványul)
a büszke kétéltű, kristályos tavak
sekély vizének és partjának lakója.
Montsalvat legendája (Parsifal)
1.
Montsalvat völgye hívogat,
megváltásodra vár, Lovag,
néma intése száll Feléd,
utad célját nem sejtenéd?
"Élt egy Glorfindel nevű tünde, az Airondil család örököse, ki így énekelt:"
Ott, ahol zúg a bölcs folyó,
s negédes erdők árnya véd,
hol nincs nehéz kedv, nincs sötét,
hol minden rétnek arca szép,
hol madarak énekével
messzire száll egy régi dal...
Kihunyt az országút csillaga.
Hush! Átszellemült a mester,
testben és üres színfalak
mögött billentyűk pihennek.
Mesék mesélnek egy hős vitézről:
Amorgen Dillon a neve.
Én átvettem ezt a regősöktől,
Hogy róla regéljek neked.
Amott magasodik egy nagy fehér szikla,
annak története bánattal van írva.
Bánattal van írva, hallgathatod sírva,
mert a nagy sziklának meg vagyon a titka.