Létezés
nem tudom, kérem, én nem ezt tanultam;
hanem a tulipánnak hagymája van,
s színpompás szirmai, mely vonz
tekintetet és méheket egyaránt.
Értelmet nyerhet a létezés,
ha a lélek nem búsan borong,
a szeretet nem lesz tévedés,
s szépen búg a doromb
Vizionálgatás az élet céljáról...
Életsúly vállon!
Meditáló agyat nyom!
Elbuktató rög!
Hallgatagon viselem
Sorsom. Hordom keresztem.
Ha az embert Isten teremtette,
akkor hálásak lehetünk neki érte.
Ha az élet és az ember
magától alakult ki,
akkor ebben a világban
előfordulhat bármi.
Jó néha egyszerűen csak úgy megszűnni lenni,
magamat a természet csendjével körülvenni.
A villám váratlanul lecsapott a csendes eső csendjébe,
Idegingerlő élességgel és dermesztően... fényességbe!
Füstdrapériák lógtak... az eső lemosta őket a földbe...
Mit hoztál?
Kérdezte.
Várta már, hogy érezze.
Benne volt egészen, hogy vágyhassa merészen.
Nem létezik sem a Föld,
Nem létezik sem az ég,
Ne akard, hogy örököld,
Ha érzésed nem elég!
Mint egy vízcsepp a tengerben,
ennyi csupán az életünk,
a végtelen időképben
pislantássá válik létünk.
Néha úgy hiszem, hogy igazából nem élek.
Hogy minden, mi adott, csak egy része egy képnek.
Mely valójában soha nem volt, és én sem vagyok.
Hogy valahol talán, hol azt hiszem, ott sem tartok.
Elég bennem az emlékezet,
Mint ami soha nem létezett,
S múltban vagyok hívatlan vendég,
Velem együtt létem így elég.
Mit tennél, ha egy adott napon bármit tehetnél?
Talán a mezőn színes pillangókat kergetnél?
A vágyott utadra kelnél,
Ahol a szép pillanatoknak élnél?
Valaki fejtse meg,
ki lakik bennem?
Tisztán én vagyok az ördög,
máskor maga az isten.
Tűz a Nap, csalogat,
kert és mező hívogat,
Nyár illata kavarog,
a jókedv ma kézen fog.
Karjaid kalodája
Szabadságom szép szárnya
Életem csodája.