Ma
Vasárnap hajnal,
megint eltelt egy nap.
Rohan az idő,
egy pillanat, és itt a holnap.
Szemünk bogarában ég az alkonyparázs -
gyengíthetetlen a csillagok szikrája,
tegnapvolt álmai lett benne a varázs,
szivárványemlékek ecsetje pingálja
lustán andalog az eltévelygett idő
majd pimaszul lóg a kandelábereken
aztán forogni kezd - irama szédítő
ugróiskolázik a macskaköveken
Mi belehalnánk a büszkeségbe
régvolt lomjai, rongyai között,
beleolvadunk a szürkeségbe,
bár lila a köd álmaink fölött
Tegnapot temetem - fekete álmom.
Sírjára bíborszín rózsát fektetek.
Kétség suttogását hallgatom,
mindazt, ki támadott megvetek.
Élj minden nap a mának!
A tegnapból tanulj!
A félelmet felejtsd el!
Időnként térdre hullj!
Megérte-e, megéri-e megbízni benned,
megelőlegezett - meddig legyen - hiteled,
egyéjszakás kaland csupán veled az élet,
vagy holtunkig tesszük majd - egymásnak - a szépet?
Keménynek kell lenni - hát az is vagyok,
érzelmeknek teret már nem is hagyok,
érzéseid soha, jaj, ki ne mutasd,
lelked - nem lehet, nincsen, ne is kutasd.
Boldog új évet! - szól szívbéli kívánságom,
Mit minden embernek - magamnak is - kívánom.
S tudom, csak egy aprócska óhaj, egy "sóhajtás",
Bennem - lelkemből, lelkedben - ered a hatás.
A naplemente fénye
Tölti be reménnyel lelkem
Emberek szeméből már
Semmi örömöm nem lelem
Kimerítő szolgálat
A legtöbbnek az élet
Ám mégsem boldog a többség
Sokszor nyomja vállukat az élet...
A válasz láthatáron.
Kérdést várom, hátha sok van.
Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom
Kosztolányi Dezső (Rónoki Bertalan átirata)
Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom,
Neked adom a füstölgő gyárakat.
Vedd a sűrűt, a gomolyt, a lombost,
Neked adom mind, mit termel. Légy gondos!
Tiéd az összes haszna s szennye. Vedd el!
Olyan korban éltem én e földön,
Hol a szenny volt mérvadó.
Nem volt itt semmi értékünk már.
A pénz lett az igaz helyett a mindenható,
Lelkünkben nem Isten élt tovább.