Madár
Csodálkozott az alkonyat,
eltűnt már a napsugár,
éj temeti a hangokat,
alszik már a kismadár.
Nemrég a tél didergő lehelete
szorította a megduzzadt rügyeket,
ma már puha párákat sóhajt a föld,
s madarak igazítják a fészkeket.
Kék tojású vörösbegy,
Ki most felhők fölött megy,
Nézd, a szívem törött meg!
Gyere, anya, hív a Panka,
orgonafán dalol a kismadár,
de szép lila és fehér,
az orgona így beszél,
téphetsz rólam anyának!
Kalitkába zártak hát téged is, madárkám,
sajnálnám, ha így kellene hallanom éneked,
kémleled rácsokon át a csúf tájat, s kik ide zártak,
csaltak s csúf szavakkal elárultak, de te mégis énekelsz.
Hogyha jársz a hegy mögött,
integess a fák fölött!
Bükk fölött, és tölgy fölött,
hová a fény költözött!
Véget ért a nyár,
cinegemadár.
Dalod búsan száll,
- kis cipőt, kis cipőt adjál!
A fák között szél fütyül
rőt kis levél fán csücsül
a fészekben nincs madár
már rég Afrikában jár.
Az égnek sok madara
Oly szabadon szárnyalhat,
Nincsen Földi rablánca,
Fák lombja a tanyája.
Kietlen pusztán, távol
Az erdő tájékától,
Itt állok én roskatag.
Földön heverő, sötét
Önarcképem keretét
Aranyra festi a nap.
Magányos estéken
néha arról álmodom,
testem s lelkem jár
egzotikus tájakon.
A test börtönében lakik egy lélek,
kiszárad, ha életfogytiglanra ítéled.
Lételeme a zene, a tánc,
engedd szabadjára, hisz az élet elszáll.
Itt a tavasz. Minden zöldell s virágzik,
A jó idő az esővel vitázik,
Illata elkábít s bódulatba ejt,
Olyankor az idő múlni elfelejt.
Porban fürdik a kis veréb,
ő is használja az eszét,
még ha kevés is van neki,
ő boldogan csiripeli...
Szerteszét az erdőn felhangzik az ének,
Életre hangolnak vidám kis zenészek,
Nadrágjuk vasalva, ingük citrom-sárga,
Cipő nélkül járnak kerek e világban.