Magány
Rájöttem, az életem egy kis titok,
ahol az étel is néha kifogy.
Az asztalon a sült csirke döglötten,
én meg bámullak felette részegen.
Elhagynám házamat,
Szerető társaimat.
Ők nem értenék,
És gyakran kérdeznék...
Az alkony lassan hűvös kékbe sápadt
S én kihalt utcákban kerestem a vágyat
Néztem a házak hogy magasodnak sorba
Teremtett lelket sem viselt a szürke utca
Gyors lábak vitték fiatal testem
Valaki szeretni fog akkor azt hittem
Sajgó szívem bánata,
Szétszakadt lelkem darabkája.
Minden csepp egy emlék,
jelentése szemen fénylik,
lelken, szíven fut végig,
bennük sok vendég.
Szívemben egy vágy,
Oly végtelen kívánság.
Lelki gyötrelem...
A magány sokak szerint csak átmeneti állapot
Én valahogy mindig alulmúlom a nagy átlagot
Számomra nem teher, hanem egy kifejező érzés
Könnyű ez nekem, mint újszülöttnek a légzés...
Erdő mélyén virágzik
e aprócska kis tünemény,
kit az erdő fái se értenek,
mit keres itt,
hisz neki itt nem jut se víz, se fény.
"Zápor suhogott az irtáson át,"
villám fénye cikázott a távolban,
esőcseppek verték az út porát,
a mennydörgés robaját sem álmodtam.
2018-as állapotomra hivatkozva
Miért nincsen szerelmem?
Miért rossz az életem?
Mindent én sem tudhatok,
csajok után koslatok.
A magányról
Néha jó,
Mint vágyhajó,
Álomszárnyán szárnyaló.
Nem akarok én sokat,
Csak ölelő karokat,
Ahová elbújhatok,
Ha védelmet óhajtok.
Hogy mit is jelent számomra a csend?
Olykor megnyugvást, olykor magányt.
Hamuvá lett, mint a kihűlt parázs.
Erős lelkemből a fénylő varázs.
Ropog lábam alatt a száraz ősz.
Sós könnyemet átmossa az eső.
Egy élet margójára
Csodás tavasz volt, nap ragyogott,
Sugara minket simogatott.
Légben bűvös varázs kavargott.