Magány
Ködbe burkolózik e táj,
a szívembe beköszöntött a szomorúság.
Elragad egy árny,
és nincsen többé áldomás.
Sötétség, sötétség vesz körül,
suttogók beszélnek hátam mögött.
Rólam beszélnek-e, vagy nekem,
lehet másról, de biztosan nem velem.
Tegnap éjjel váratlan beszöktél
egy hideg szív magányos álmába,
már rég nem várt,
elengedett,
hisz tudta, minden hiába.
Mondd, hogyan érezhetem a hiányod,
ha még egyszer sem nézhettem szemeidbe.
Ha még egyszer sem hallhattam hangodat,
s egyszer sem érezhettem érintésed.
Apám - írod - nincs tovább
Klára megint... a senki mocsokkal
S hogy kötéllel nem vagy tán épp csak azzal
Minden rendben, ismételgetem.
Ja, hogy nem is kérdezted.
Fel se tűnt, hogy egyedül lettem.
A lényeg, hogy magadat mentsed.
Szerelem, itt hagytál engem árván,
Én a lelkemet kínáltam neked tálcán.
Kitártam szívemet, mindent, mit adhatok,
Fel- s alászálltak velem az angyalok.
Áltathatjuk magunkat,
becsaphatjuk, hogy nincs
szükségünk senkire,
a szeretetet,
egy másik ember közelségét...
Már a lombkoronájukat
Elvesztette faág, oly kopár vagy bennem...
Mint az elhagyott kis ház szobájában
A magány.
Egy Anya üzenete halottak napjára
Amikor a dér csókjától
elvörösödnek a levelek,
s majd ha a halál lehelete
megérinti öregedő szívemet,
örökre behunyom szemem,
s búcsúzás nélkül elmegyek.
Elvárások... elvárások, ameddig a szem ellát
Mindenkiben látok esélyt,
Egyedül magamban nem...
Magamban látom a veszélyt,
Másokban virít a lehetőség!
Lefekszem itt, kiárkolt gondolatokkal
nagy sugarú kört rajzolok az égre.
Benne pirosra festi bánatát a csillag.
Hosszú szalagokat ejt, húz - magának
kapaszkodik belém, és eljátssza velem
lelkének álmát.
...Festve hófehérre
Láttam ahogy eljő
Szép világunk mérge
Elmegyek innen, nem megyek tovább,
Szétvet a lábam, szétvet az imám.