Magány
Mikor rám tör a fájdalom
sötét éj leple alatt,
olykor néha megbámulom
én az opálos holdat.
Te meg én,
A fény, a kény meg a kedv,
A lény, akitől jó lesz a kedd,
Az év, a vég, akiből jó nap lett,
A csónak, ami a tengeren evezett,
Mondd, miért legyen rossz, ha szebb is lehet?
Haldokló szív - érted dobog.
Haldokló szív - neked zokog.
Kinyitom reggel a szemem,
Ráébredek, nem vagy velem.
Az ablakon bekacsint a Nap,
Szívem nem éled, hallgat.
Pár szót váltott idegenek,
Jót kap, ki holtig tanul.
Mit is mondjak, idemegyek,
Lehetsz felül, leszek alul.
Azt mondják, hogy mindenkinek van egy párja,
ki tudja, hogy mikor találunk mi egymásra.
Drága unalom, mindig megtalálsz engem,
senki nem ír, csak a monitort lesem.
Hallod az első dalait az ősznek,
Ahogy az elmúlás az évre ritmusul?
Benne vörös mókuskák kergetőznek.
Az avar zizegve szívedre borul.
Mondd, az ember hogy álljon helyt,
ha szíve alatt érzéktócsák?
Ha mérget fogan, ami jó és
ez álom helyett a valóság.
Keskeny utak, rég elesett párok,
Nem igazi, csupán mutatják a számok.
A bárok foglaltak, de én várok,
A Jack-kólától megváltoznak az álmok.
Bánni azt, hogy gyűlölök várni, megállni,
Az idő idejár rotálni, néha engem,
Minden rendben, ott állni
Olyan, mint lenni a testben,
Csak menni, mintha senki sem szeretne,
Az üveg is habos bússal rám meredne.
Haiku versben
Gondolat vezet,
szobám fala rám mered,
mert hallgat a csend!
Távol mindentől, teljesen egyedül,
egy olyan helyen, melyet még a napfény is elkerül.